Ugyanis, ha a két 2-3-as győzelmi aránnyal rendelkező csapatok közül a “Harangláb“ együttese nyer, akkor a már a bajnokságot befejezett, 3-3-as mutatóval rendelkező “FOLT” csapata a befutó a 3.helyre, mivel anno Ők legyőzték a “Harangláb” együttesét és az egymás elleni eredmény dönt. Amennyiben az “NLG”nyert volna, úgy akkor nekik is 3-3-as mutatójuk lett volna, viszont Ők annak idején megverték a “FOLT”gárdáját, tehát Ők a bronzérmesek!

A tétnek megfelelően, szoros mérkőzésen az “NLG” győzött 2:1 arányban!
Az egyes után 1-1 volt az állás, a “Harangláb” részéről Takács Zsolt, az “NLG” részéről Polyák Kálmán nyert, majd a mindent eldöntő párost dr.Birosz Béla/Polyák Kálmán a Jáger László/Takács Zsolt duó ellen hozta, így befutottak a 3. helyre!

A fiatalabb, a “nyílt férfi csapat” kategóriában egyszerűbb volt a helyzet, bár mindkét csapat (“502” és “Love Game”) itt is a csapatbronzért küzdött: amelyik térsaság győzött, az szerezte meg a harmadik helyezést.
Az egyeseket Kiss Ferenc és Németh István is hozta az “502” csapatnak, ráadásul a Kiss Ferenc/Schmidt Tamás duó a párost is megnyerte, így 3:0 arányban abszolválták a bronzmeccset! Ebben a kategóriában 4. lett a Love Game, akik a Ceglédi Gábor, Simonits Péter összeállításban játszottak.

A képen az “502” és a Love Game csapatai.

A 2023.évi Alpok Dent TeniszCsb. Szombathely “nyílt férfi csapat” dobogós csapatainak névsora:

Az aranyérmes Tennis Classic (a képen: Poór Zoltán, Süle Róbert, Dr.Rózsavölgyi Zoltán, a képről hiányzik két csapattag: Dr.De Jonge Tamás és Vincze Attila)

Az ezüstérmes “Bonus Shop” : Sáfrány Ákos, Catomio János, Molnár Róbert, Molnár Bálint

A harmadik “502” csapata: Kiss Ferenc, Horváth Zsolt, Németh István, Schmidt Tamás

 

 

A “férfi csapat +50” kategória aranyérmese a Palatinus csapata, a Pálóczy László, Palotai Zoltán, Hajszán Imre, Kiss Ferenc alkotta team lett, ők az év során minden szingli és páros meccsüket megnyerték!

Az ezüstérmes a “Csa-Li” csapata: Dr.Rajki Csaba, Héra Zsolt, Panda István,

a bronzérmes az “NLG” együttese lett: Bilics László,Dobos Csaba, Dr.Birosz Béla, Polyák Kálmán

A tavalyi 11 csapatot felülmúlva, idén 13 társaság vett részt az áprilistól-szeptember végéig tartó sorozatban, Szombathely MJV. Sport,-és Ifjúsági Iroda elképzelése, hogy minél több embert, közösséget, baráti társaságot inspiráljanak az amatőr tenisz csapatszinten, bajnokságba rendezett módon való “űzésébe”- nyitott fülekre talált a szabadidőt sporttal (tenisszel) eltölteni kívánók számára. Izgalmas és színvonalas mérkőzések (komolyabb sérülések nélkül!), csapatjáték hétről-hétre, valamint sportbarátságok kialakulása: mindezt köszönhetjük a bajnokságnak, melyet az igazán európai színvonalú és minőségű Savaria Tenisz-Centrumban tudtuk lebonyolítani, ezért külön köszönet Szabó Péter tanár Úrnak és stábjának – összegezte a tapasztalatokat Palotai Zoltán versenyigazgató.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!