Szoboszlai Dominik kezdőként lépett pályára, és szokás szerint jól teljesített, rengeteget futott, védekezett, és nagyon jól passzolt – például a tizenegyest megelőző helyzetben.

A magyar klasszis az első gólban is benne volt, hiszen ő indította Díazt, aki Salahnak gólpasszt adó Núnezhez játszott. Az egyiptomi játékos ezzel megszerezte 150. bajnoki gólját a Liverpool mezében.

Jürgen Klopp a hétfő este 4-2-re megnyert PL-találkozó utáni sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a cserét megelőző szituációban sérült meg a combhajlító izma Szoboszlainak, majd hozzátette, további részletekkel egyelőre nem tud szolgálni, a pontos diagnózisra várni kell.

A Liverpool mestere a meccs utáni sajtótájékoztatón elárulta, hogy „Le akartuk hozni őt, ez volt a terv, de sajnos kicsit elkéstünk, mert az utolsó szituációban érezni kezdte a térdét. Még nem tudjuk, hogy milyen mértékben sérült meg, úgyhogy várnunk kell”.

Az első dignózis térdizom-sérülésről ad hírt.

ANGOL PREMIER LEAGUE – 20. FORDULÓ
Liverpool–Newcastle United 4–2 (0–0)
Liverpool, Anfield. V: A. Taylor
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, I. Konaté, Van Dijk, Joe Gomez – Szoboszlai (Gravenberch, 64.), Endo (Mac Allister, 75.), Curtis Jones – Szalah, Darwin Núnez (Gakpo, 64.), Luis Díaz (Diogo Jota, 64.). Menedzser: Jürgen Klopp
Newcastle: Dúbravka – Livramento, Schär, Botman, Burn (Hall, 82.) – Miley (Almirón, 54.), Guimaraes, Longstaff – Joelinton (Lascelles, 82.), Isak, Gordon. Menedzser: Eddie Howe
Gólszerző: Szalah (49., 86. – utóbbit 11-esből), Curtis Jones (74.), ill. Isak (54.), Botman (81.)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!