Eseménydús volt a legutóbbi hétvége a Szombathelyi Asztalitenisz Kör és Sportiskola együttese számára, hiszen két nagyon fontos mérkőzés várt rájuk. Az idényt osztályváltással kezdő NB I-es alakulat számára leginkább a tanulásról kellett volna szóljon az év. Szarka Tibor növendékei viszont megugrották a lécet és a szezon során kiegyensúlyozott teljesítménnyel rukkoltak ki.

A számok területén pedig ez azt jelentette, hogy az őszi idényt végig a dobogó közelében tölötte a vasi csapat. Ráadásul a teljesítményük nem esett vissza és Pécsett is meglepetésre készültek. A párosok küzdelme nyitotta sorozatot, amely egálra állt. Ezt követően viszont Poór és Tóth is vereséget szenvedett. Ekkor úgy tűnt, hogy a PTE-PEAC hozza a párharcot, azonban nem így történt.

Nagyon összekapta magát a SZAK-Sportiskola, amely a hajrában tartásáról is tanubizonyságot tett. A fordítást követően Gergely Márk vitte be a kegyelemdöfést és értékes sikert arattak a szombathelyiek idegenben. A keresztbeveréseknek köszönhetően a SZAK továbbra is versenyben van az érmes helyekért, ráadásul riválisaihoz képest kevesebb találkozót játszottak.

A hétvégén hazai közönség előtt lépett asztalhoz az NB III-as csapat is. A tartalékos Ajka nem nagyon tudott ellenállást kifejteni, leszámítva azt a tényt, hogy a szombathelyiektől is akadt hiányzó. A tavaszi nyitányon a végig pontosan, koncentráltan játszó vasi különítmény ilyen arányban is megérdemelt győzelmet aratott és tekinthet bizakodva előre.

PTE-PEAC II. – SZAK I.-Sportiskola 6-8

Győztek: Gálosi Tibor 2, Mihalovity Dominik 1, Orosz Gábor 1, Faragó Barnabás 1, Gálosi-Orosz páros ill. Tóth Gábor 2, Gergely Márk 2, Poór Balázs 2, Szarka Zsolt 1, Poór B.-Gergely M. páros

*

SZAK II-Sportiskola – Ajkai ASE 16-2

Győztek: Vass Péter 4, Poór Patrik 4, Nagy Martin 3, Szarka Gábor 3, Vass-Nagy M. páros, Poór P.-Szarka G. páros ill. Kázmács Bence 1, Bíró Patrik 1

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!