Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga, az NBA történetében elsőként lépte át a 40 ezer pontos határt a Los Angeles Lakers négyszeres bajnoka, LeBron James, akinek a magyar idő szerinti vasárnapi, Denver Nuggets elleni mérkőzésen ehhez kilenc pontra volt szüksége. Ezt elérte, sőt, már 40.017-nél jár!

Igazi ünnepre volt kilátás a címvédő Los Angeles-i vendégjátékán, hiszen a minden idők legjobbjai között számon tartott LeBron James újabb óriási mérföldkő küszöbén állt, ugyanis kilenc pont választotta el attól, hogy az NBA történetében elsőként elérje a 40 ezer pontot – mindezt az után, hogy 2023. február 8-án megelőzte az eddigi csúcstartó Kareem Abdul-Jabbart, aki 38 387 ponttal zárta le fényes pályafutását.

Márpedig borítékolható volt, hogy a 39 éves klasszis Nikola Jokicsék ellen eléri ezt a számot, ugyanis 21 idényt átívelő karrierje során pedig mindössze kilencszer fordult elő vele, hogy kilencnél kevesebb pontot szerezzen.

Nos, nem kellett sokat várni erre, egy gyönyörű egyéni akció végén a második negyed elején érte el a meccsen a kilenc, pályafutása során pedig a 40 000 pontot.

LeBron James a mérkőzés után is boldogan pacsizott a vendégek szerb sztárjával, aki kissé elrontotta az estéjét, Nikola Jokics ugyanis 35 ponttal, 10 lepattanóval és hét lepattanóval vette ki a részét a Nuggets tízpontos győzelméből, melyhez Michael Porter is hozzátett egy 25 pontos, 10 lepattanós dupla duplát – LeBron pedig hiába volt csapata legjobbja 26 ponttal, négy lepattanóval és kilenc assziszttal.

 

 

A játéknap többi meccsén a Brooklyn Nets a 38 pontos Mikal Bridges vezérletével nyert könnyedén, 114–102-re hazai pályán az Atlanta Hawks ellen, a tavalyi döntős Miami Heat pedig a 37 ponttal záró Jimmy Butlernek köszönhetően múlta felül 126–120–ra a Utah Jazzt. A Memphis Grizzlies hosszabbítás után kapott ki otthon 107–100-ra a Portland Trail Blazerstől, a játéknap meglepetését pedig a Houston Rockets szolgáltatta, amely úgy nyert 118–109-re Phoenixben, hogy a Sunsban Kevin Durant 30, Devin Booker 24 pontot szórt – de a 34 pontos Jalen Greennel nem tudtak mit kezdeni.

NBA ALAPSZAKASZ
Brooklyn Nets–Atlanta Hawks 114–102
Miami Heat–Utah Jazz 126–120
Memphis Grizzlies–Portland Trail Blazers 100–107 – hosszabbítás után
Los Angeles Lakers–Denver Nuggets 114–124
Phoenix Suns–Houston Rockets 109–118

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!