A Vas Vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság tavaszi küzdelmei már javában zajlanak, ám ezúttal még a téli pihenőre evezünk vissza egy téma erejéig.

Történt ugyanis, hogy a felkészülési időszak alatt remekül teljesítő Csákánydoroszló együttese egy egészen érdekes edzőmérkőzéssel zárta le a téli szünetet, miután 1-1-es döntetlent játszott a Bük gárdájával, a találkozót hivatalos játékvezető dirigálta, de végül nem fújta végig a meccset. Az edzőmeccs után a csákányi edző, illetve egy csákányi játékos eltiltás miatt kénytelen volt kihagyni a tavaszi szezon nyitómérkőzését az elmúlt hétvégén, továbbá egy csákányi játékos el lett tiltva a futballtól december 31-ig.

Természetesen a csákánydoroszlóiak nem hagyták annyiban a történteket, az eset kivizsgálása pedig zajlik. Egy, a Facebookon található komment a pórul járó egyesület szemszögéből is megvilágítja a dolgokat.

“Említsük meg M. Gyula játékvezetőt is, aki a játékosunknak adta a sípot hogy fújja le a meccset ha ennyire okos és kommenteli az ítéleteit! A jegyzőkönyvbe meg azt írta bele 1 hét után hogy kivette a kezéből a sípot! Hivatalos edzőmeccs, és sem sárga lap, sem pedig piros lap nem került felmutatásra, mert nem volt nála…! A pályán lévő játékosok felének azt a szöveget nyomta le, hogyha lenne nála lap akkor már nem lennének a pályán! (Mindkét félnek!!)

Ezt az ügyet nem fogjuk annyiban hagyni! Nevetséges módon hazudtolják meg állandó jelleggel a csapatot! Nem kell messze menni, a kupa meccsen is történt esetnél, ahol videóval bizonyítottuk a történteket, a játékvezető kolléga meg nem jelent meg a tárgyaláson sem..
Szövetségben SAJNOS ilyen emberek vannak akik, asztalra csapva szórják a hónapokat, de a játékvezetőik soha sem hibáznak semmit!
3-8 meccsig kaphatott volna a játékosunk eltiltást, szabályzat szerint! (Még csak nem is “visszaeső”, soha nem volt eltiltva ilyen dolgok miatt!)
Csak ugye minket és egy két csapatot nem egyénre tiltanak el hanem Csapat neve után… ami szomorú!
Az ügyben mi is eljárást indítottunk!”
Az eset kapcsán többen is kifejtették véleményüket azzal kapcsolatban, hogy mennyire elszámoltathatatlanok a játékvezetők (nem csupán a megyei labdarúgás szintjén). A megoldást minden bizonnyal közösen (MLSZ, játékvezetők és klubok érdekképviselete) tudná kitalálni arra, hogy hasonló esetek ne történhessenek meg! 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!