A 30 éves játékos erről a Sports Illustrated című magazin német kiadásában beszélt, az interjúban az ezt firtató kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, “megfordult a fejében” ez a lehetőség is.

Ami a posztot illeti, a komoly fizikai erőnlétet és állóképességet igénylő sportágban Kane a rúgó feladatát “nézte ki magának”, vagyis leginkább az extra pontokért és mezőnygólért a tojáslabdát kapura lövő játékos szerepében képzeli el magát.
“Úgy érzem, még nagyon-nagyon sok év van labdarúgóként előttem, de sok minden történhet, a dolgok gyorsan változnak. Lehet, hogy amint közeledni kezdek futballistaként a pályafutásom végéhez, jobban átgondolom ennek a lehetőségét és elkezdek gyakorolni egy kicsit” – nyilatkozta. Hozzátette, az, hogy ki tudja-e próbálni az amerikaifutballt, számos egyéb tényezőtől is függ, leginkább attól, hogy életének “melyik szakaszában” jön szóba ez a lehetőség.

Harry Kane baráti viszonyt ápol Tom Brady-vel, minden idők legeredményesebb amerikaifutballistájával, akiről azt mondta, fiatal sportolóként számára is inspiráló volt a sportteljesítménye.
“Az elmúlt években jó kapcsolatot építettünk ki, golfoztunk együtt és időnként üzenünk egymásnak. Igazán remek srác, aki nem szállt el a sikerektől és mindig lehet rá számítani, ha az embernek segítségre, vagy véleményre van szüksége” – fogalmazott.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!