Utolsó fordulójárhoz érkezett a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakasza. Az Egis Körmend számára kiemelten fontos volt találkozó amelyet Pécsett vívtak meg. Lényegében a körbeveréseknek köszönhetően több csapat is pályázott a felső házi rájátszást érő helyekre. Így az az együttes amelyik győzelemmel hagyja el a pályát ott lehet a legjobb nyolc között. A tét tehát nagy volt rányomta a bélyegét a hangulatra is.

Takács vezérletével villámhajtott vett a Körmend, a tehetséges hátvédnek köszönhetően 7-2-vel nyitott a vasi gárda. A védekezésekkel nem nagyon törődtek a főszereplők, így gyorsan gyűltek a kosarak. A vendégek ráadásul extrák voltak mezőnyből és állandósult a vezetésük. Úgy tűnt hogy a lelkesedés és a pontosság győzelmet jelenthet a vasi gárda számára. Azonban a folytatásban már döcögött a csapatjáték. Ez pedig nagyon megnehezítette a piros-feketék helyzetét.

A második negyed során védekezésben és támadásban is hatalmasat betlizett a Körmend. Így nemcsak fordított a Pécs, de nagy előnyre tettek szert, a szünetben közel 20 pont volt a két csapat között. A térfélcsere után minden követ meg kellett mozgatnia a Rába-parti kosarasoknak. Tolbert és Ferencz pontjaival kezdte meg a felzárkózást a Körmend, de nagyon nehezen olvadt a differencia. Tíz ponton belülre nem tudott kozmetikázni a vasi együttes.

Az utolsó etap kiegyenlített párharcot hozott, kissé hitehagyottá váltak a vendégek, így a különbség érdemben nem változott. Bár jól kezdte a találkozót a Körmend, a második negyedben nyújtott játékának köszönhetően sima vereséget szenvedett a záró fordulóban. Ezzel a sikerrel a pécsiek biztosan ott lesznek a legjobb nyolc között, míg a vasi gárda csak az alsó ágon csatázhat tovább.

NKA Universitas Pécs – Egis Körmend 92-75 (25-28, 30-8, 16-20, 21-19)

Körmend: Basic 6/6, Takács 9/3, Djogo 16/3, Konate 2, Tolbert 21.

Csere: Ferencz 11/9, Morgan 5, Durázi 3, Kiss 2, Schmera -, Doktor -.

Vezetőedző: Kocsis Tamás

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!