A mosonmagyaróvári együttes 14 ponttal az utolsó, 18. helyen tanyázik és ha vasárnap kikap, vagy csak döntetlent játszik, akkor már biztosan, matematikailag is kiesik az NB II-ből. Az Óvár szerezte a legkevesebb (20) és kapta a legtöbb (54) gólt a mezőnyben. A kék-fehérek tavasszal meglehetősen gyengén szerepelnek, egy-egy győzelem és döntetlen mellett nyolcszor kikaptak. A legutóbbi fordulóban hazai pályán 2-0-ra maradtak alul a Budapest Honvéd ellen. Az óváriak legeredményesebb játékosa a korábbi debreceni, diósgyőri támadó, Takács Tamás, valamint Szabó Bence – mindketten négy gólt szereztek. Nagy Ádám vezetőedző együttesében egy volt szombathelyi játékos, Czingráber Máté található, ám a védő a kispestiek ellen piros lapot kapott, ezért nem játszhat vasárnap.

A két csapat őszi mérkőzésén a Mosonmagyaróvár 2-1-re nyert, a szombathelyiek gólját Nyíri Vince szerezte.

A Szombathelyi Haladás 37 ponttal, mindössze 6 ponttal az 5.helyezett Kozármisleny mögött a 11.helyen tanyázik. Legutóbb Szegeden 2-1-re kaptak ki a zöld-fehérek, pedig a meccs játékidejének háromnegyed részében ők vezettek. Győzelem esetén akár a 7.helyig is felkapaszkodhatnak a vasiak.

A Haladás-Mosonmagyaróvár meccset ÉLŐben közvetítjük a Rohonci útról. 

A stadion jegypénztárai 14 órakor nyitnak.

A forduló további programja. Vasárnap, 17.00: Siófok-BVSC-Zugló, Csákvár-Gyirmót, Kozármisleny-Ajka, Tiszakécske-Kazincbarcika, Budapest Honvéd-Pécs, Soroksár-Budafok.

Hétfő, 20.00: ETO FC Győr-Szeged-Csanád Grosics Akadémia (Tv: M4 Sport).

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!