Címke: Haladás
Jön a futsal rangadó második felvonása
Október elsejéről napolták el a Haladás idegenbeli mérkőzését, hiszen a Berettyóújfalu indult a Bajnokok Ligájában, így a honi futsal találkozót decemberre halasztották a csapatok....
Győzelemmel köszönt el az évtől a Hungast-Haladás
Aki a végeredményt látja csak, elsőre biztos meglepődik, pedig igaz. Az extraligába frissen feljutó Hungast-Haladás legyőzte a jó nevekből álló Jászberény együttesét. Pedig az...
Futsal Magyar Kupa: Verhető ellenfelet kapott a címvédő
Megtartották a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában a futsal Magyar Kupa sorsolását. A legjobb nyolc közé a Berettyóújfalu, a Csömör, a Debrecen, a Dunaferr, a...
A Jászberény ellen zárja az évet a Haladás
Nehéz heteken van túl a Hungast-Haladás VSE női röplabda csapat. A zöld-fehér együttes a megelőző három fordulóban folyamatosan idegenben lépett pályára, ráadásul nagyon hosszú...
Nem bírt egymással a két bajnoki címre hajtó együttes
Nem sűrűn fordul elő, hogy egy futsal mérkőzésen kevés gól essen. Pedig a csütörtökön megrendezett Berettyóújfalu-Haladás mérkőzésen ez történt. A negyedik fordulóból elhalasztott találkozót...
Haladás: Most jön még csak a java!
Hétfőn gólzáporos találkozót játszott Szigetszentmiklóson a Kútház Haladás együttese. Sziffer András tanítványai végig sokkal jobban játszottak a vendéglátónál, így teljesen megérdemelten nyertek 8-3 arányban....
Gólfesztivált rendezett idegenben a Hali
Nagy elánnal vetette magát a találkozóba a Kútház Haladás élvonalbeli futsal együttes a hétfői esti mérkőzésébe. Szigetszentmiklóson bizonyíthattak a szombathelyiek és hangolhattak a Berettyóújfalu...
Szigetszentmiklóson vizitál a Haladás
Legutóbb három héttel ezelőtt játszott bajnoki mérkőzést a Kútház Haladás VSE élvonalbeli futsal csapata. Akkor televíziós mérkőzésen győzték le a Dunaferr együttesét, majd következett...
Meghúzta az oroszlán bajszát a Hali
Zsinórban a harmadik idegenbeli mérkőzését játszotta a Hungast-Haladás női röplabda csapat, amely a Vasas otthonába látogatott vasárnap este. A szombathelyiek az Extraliga alapszakaszában még...