A világranglista vezetőt tartották a fogadóirodák a PDC darts világbajnokság döntő fő esélyesének. Nemcsak a korábbi ellenfelek közti különbség miatt, hanem a mutatott formáját tekintve is előrébb járt Michael van Gerwen. A finálénak természetesen ezúttal is a londoni Alexandra Palace adott otthont, amely zsúfolásig megtelt.

A kezdő szettben felvette a kesztyűk Michael Smith a holland bajnokkal, azonban a kiszállókkal meggyűlt a baja. Hiába volt az angol darts játékosnak is 100 feletti átlaga, az utolsó dobásokat rendre elrontotta, amit van Gerwen köszönt szépen és megnyerte az első menetet. A válaszra azt hihettük nem kell várni, hiszen Smith majdnem kiszállt 167-ről, de rontott és ezzel elindult a lejtőn.

Ahogy romlott az angol átlaga, úgy tartotta szinten magát van Gerwen és már rutinosan a dupla 16-ről szállt ki. Smith ezzel szemben csak gyötrődött, nem találta a ritmust és zsinórban bukta a legjeit. Már 3-0-ra ment a korábbi kétszeres címvédő, amikor kezdett pislákolni egy kis fény az alagút végén. Bár az is igaz, hogy ezt a szettet is bukta Smith, ekkor már az átlagára nem volt panasz.

4-0 után viszont alaposan belejött a játékba az angol, ráadásul van Gerwen a könnyen nyert legek miatt elkényelmesedett és sokat hibázott a találkozó derekán. Ez kapóra jött Smith-nek, aki először 3-2-re, majd 3-0-ra nyert egy játszmát és máris megkezdte felzárkózását. A közönség ennek megfelelően tűzbe is jött, akik rendszeres fütyüléssel próbálták megzavarni a holland játékost.

Van Gerwen viszont összekapta magát és bebizonyította, hogy 170-ről sem lehetetlen kiszállni. Ezt ezen a mérkőzésen is bemutatta, Smith-t láthatóan kizökkentette meneteléséből, lelki nyugalmából. Két szettet zsebelt be így a kopasz fenomén, de a hazai közönség biztatását élvező fiatal játékos nem adta könnyen a találkozót és még egy játszmát hozott.

Az utolsó körre viszont láthatóan elfáradt, fejben és fizikailag egyaránt. Nem jöttek a triplák és sokszor tévesztett szektort, de még ennek ellenére is volt lehetősége javítani, hiába! Michael van Gerwen nemcsak ezen a mérkőzésen, hanem az egész tornán nagyon magabiztosan játszott és 2014 valamint 2017 után 2019-ben is elhódította a világbajnoki címet. Ezzel pedig félmillió fontot és egy hatalmas serleget kapott az elismerő kézfogások mellé.

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
DÖNTŐ

Michael van Gerwen (holland, 1.)–Michael Smith (angol, 10.) 7:3