Egy-egy kapura lövéssel melegítette be a két csapat az ellenfél kapusait, majd a magyarok domináns játékával igazán beindult a játék. Ugyan jó pár percig a mieink beragadtak a saját térfelükre, ám a felszabadítást követően már teljesen újult erővel rohamozták meg a lengyeleket. Az első harmadban Sebők Balázs szóló-támadására a lengyelek egy ellentámadással és a kapuba lőtt pakkal válaszoltak, ami csak még jobban feltüzelte válogatottunkat, ám az utolsó fél percben gáncs miatt szerzett emberelőny nem változtatott az eredményen.
A második harmad elején folytatódott az emberelőny, és abban a húsz percben nem volt hiány a kiállításokból, amelyek magyar részről sokszor elkerülhetőek lettek volna. Az ekkor elkövetett hibák keményen visszaütöttek, és bár Dudas Jesse kiegyenlítette az eredményt, a lengyelek másodperceken belül ismét magukhoz ragadták az előnyt, amit a harmad végén egy újabb góllal erősítettek meg.
Lengyel góllal indult a befejező harmad, és ekkor végre látni lehetett a magyar játékosokon a jól ismert kemény játékstílust, sőt egy kis kakaskodás is kialakult Dabkowski Bartosz és Sebők Balázs között, aminek az eredménye két kiállított lett lengyel részről, valamint Sebőknek is két percet pihennie kellett büntetőpadon. Alighogy letelt az emberelőny, lökdösődés, verekedés vette kezdetét a pályán, amelyet a játékvezetők csak nehezen tudtak megállítani. Ismét páros kiállítás következett, mindkét fél kétszer két percet kapott három perccel a befejezés előtt, amivel a bírók okosan elkerültek még egy összetűzést. A hivatalos zárás után a szurkolók bárminemű zenei aláfestés nélkül a magyar himnuszt énekelve köszönték meg a játékosoknak a szereplésüket.
Bár a mérkőzés elején a magyar válogatott igazán kézben tartotta a játékot, de amint felgyorsultak az események, komoly helyzetek alakultak ki és hibákat követtek el, eltűnt a kezükből a gyeplő. Ilyenkor a régi bevált stílushoz nyúltak vissza a játékosok. A csapaton folyamatosan érződött a töretlen győzni akarás, ám még látszott rajtuk, hogy szokniuk kell az új szövetségi kapitány által preferált játékstílust, amely megszokottnál több korcsolyázást igényel. Reméljük, az előjött hibákon a csapat tud csiszolni a jövő évi világbajnokságig!
Magyarország – Lengyelország: 1:4
Gólszerzők: Dudas Jesse; Pasiut Grzegorz, Szczechura Alex, Chmielewski Aron, Kolusz Marcin
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!