A Szombathelyi Swietelsky-Haladás a saját hivatalos weboldalán jelentette be, hogy Michal Hippet nevezték ki a klub új vezetőedzőjének.
Nem sokáig maradt üresen tehát a csapat kispadja. A kiesés elől menekülő klub múlt hét szerdán menesztette Pacsi Bálintot a stadionavató mérkőzés előtt.
Kapós volt a szombathelyi kispad, magyar és külföldi edzők is bejelentkeztek a vezetőedzői posztra, utóbbiak között találtunk például Európa-szerte ismert, korábban válogatottat is irányító szakembert. A magyarok közül Supka Attila, Egervári Sándor és László Csaba is képbe került, végül a választás az 53 éves, nyitrai születésű szlovák szakemberre, Michal Hipp-reesett.
– Nagyon sok edzőt ajánlottak figyelmükbe, néhányukkal tárgyaltunk is, referenciákat kértünk tóluk, végül Michal Hipp volt, az, akivel megállapodtunk – nyilatkozta a haladas.hu-nak Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója.
Az új vezetőedző a bajnokság végéig, 2018. június 30-ig írta alá szerződését. A célkitűzés egyértelmű, bent kell tartania a csapatot az NBI-ben.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!