A Ferencváros ellen elsöprő formában játszó, mégis döntetlenre végző Swietelsky-Haladás a Bőny ellen javíthatott hétfőn este az Aréna Savariában. Jó hír volt Turzó József számára, hogy a legutóbbi bajnokin sérülést szenvedő új szerzemény, Dróth Zoltán is ott volt a zöld-fehérek keretében. Az ELTE-BEAC elleni Magyar Kupa visszavágó mérkőzésre készülő szombathelyiek kezdték jobban a találkozót. Néhány helyzettel jelezték a hazaiak, hogy mindenképpen győzni szeretnének. A hajrában aztán kétszer is mattolták a vendégek Vas megyei kapusát Balikót. Először Dróth Zoltán talált közelről a hálóba, majd a szünetet jelző sípszó előtt Hajmási bombája is utat talált a kapuba.

A fordulás után egy jóval agresszívabb vendég együttes futott ki a pályára, ez pedig meglepte a Haladást. A szépítésre sem kellett sokat várni, a szombathelyiek egykori játékos-edzője, Lódi Tamás talált a kapuba. Ezután mindkét kapu előtt több gólhelyzetet is kidolgoztak a csapatok. Öreglaki góljára azonnal válaszolt a Bőny. Michel Meló találatára szintén érkezett felelet. Összességében megérdemelten nyerte meg az összecsapást a Haladás, egy rendkívül szívósan játszó Bőny ellen.

Swietelsky-Haladás VSE – Bőny-SZAVILL Consulting
4-3
(2-0)

Haladás: Sásdi, Matyi (kapusok) – Öreglaki, Horváth P., Márkus, Michel Meló, Németh G., Németh P., Gyurcsányi, Hajmási, Dróth, Andersson, Vidák, Bencsik.
Vezetőedző: Turzó József

Gólszerző: Dróth, Hajmási, Öreglaki, Michel Meló illetve Lódi 2, Bogyó

Aki a találkozót szeretné visszanézni ITT megteheti.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!