A BME-MAFC együttese látogatott a vasi megyeszékhelyre, ahol a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesülettel csaptak össze a sportcsarnokban. A hazai csapatban többen kisebb sérüléssel vállalták a találkozót, de akadtak hiányzók is Kéri Péter együttesében. Jobban kezdte a mérkőzést a vendég alakulat és Andrássy pontjaival gyorsan előnyre tettek szert. Gyorsan időt kért a hazaiak mestere és cserélt is, ez meghozta a kívánt hatást és a negyed végére befogta ellenfelét a SzoESE. Mindkét együttes keményen védekezett, ez pedig a dobások pontosságának kárára ment. A szünetig fej-fej mellett haladtak a csapatok, mégis nyugodtabban a vendégek mehettek pihenőre.

A fordulás után Tóth és Kovács vette hátára csapatát – nekik köszönhetően ledolgozta hátrányát a szombathelyi kosárcsapat. A záró felvonásra pedig a vezetést is átvették a hazaiak. Keményen küzdött a Pest megyei rivális és nem adta olcsón a bőrét, de minden szempontból ellenfele fölé nőtt a SzoESE, amely ezzel a győzelemmel óriási lépést tett célja eléréséért.

Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület – BME-MAFC
78-70
(14-15, 24-26, 18-16, 22-13)

SzoESE: Tóth D. 11/6, Mészáros 17/9, Kovács B. 24/3, Földesi 8/6, Karagity 10.
Csere: Vicze 5, Czukor 3/3, Kerekes -.
Vezetőedző: Kéri Péter

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!