A Budapest Honvéd ugyan címét már nem védheti meg, de a kispestiek mérkőzése befolyásolhatja az aranyérem sorsát a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában, mivel a második helyen álló Ferencvárost látják vendégül.

A Honvéd a harmadik helyért harcol a vele azonos pontszámmal álló Debrecennel, s ha le tudja győzni a zöld-fehéreket, azzal a Ferencvárost egy ponttal megelőző Videoton is jól jár.
Az FTC ugyanakkor a Vasas-Videoton mérkőzés eredményének tudatában lép majd pályára a Bozsik Stadionban, Thomas Doll együttese ebben a szezonban már kétszer is legyőzte a Honvédot, idegenben 3-1-re, otthon pedig 5-2-re.
A tavaly bronzérmes Vasas idén a kiesés ellen küzd, s a Videoton ellen sem esélyes, még akkor sem, ha ugyanebben a párosításban az angyalföldiek szeptemberben 3-1-re diadalmaskodtak. A fehérváriak éppen a Vasasnak köszönhetik pontelőnyüket, amely az előző fordulóban a 94. percben egyenlített az Üllői úton.
A jelenleg kieső helyen álló két együttes egyaránt saját közönsége előtt próbálhat meg értékes pontokat szerezni. Az utolsó előtti DVTK sorozatban hat vereségnél tart, most a Paks ellen javíthat, míg a sereghajtó Balmazújvároshoz a Debrecen látogat.
Az új stadionjában továbbra is veretlen Haladás a Puskás Akadémia elleni jövő szerdai Magyar Kupa-döntőre készülő Újpestet fogadja.
A Kossuth Rádió szombaton 18.06 és 19.00 között körkapcsolással jelentkezik, majd a Sportvilágban gyors reakciókat hallhatnak a szurkolók a fordulót követően. Az M4 Sport a Vasas-Videoton és a Honvéd-Ferencváros találkozókat közvetíti.

OTP Bank Liga, 31. forduló:
szombat:
——–
Vasas FC-Videoton FC, Szusza Ferenc Stadion 17.00, v.: Berke
Puskás Akadémia FC-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00, v.: Solymosi
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Debreceni VSC 17.00, v.: Kassai
Diósgyőri VTK-Paksi FC 17.00, v.: Szőts
Swietelsky Haladás-Újpest FC 17.00, v.: Erdős
Budapest Honvéd-Ferencváros 19.30, v.: Farkas Á.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!