A Vas Megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság hétvégi fordulója hozott néhány érdekes ütközetet. A Vasvár zsinórban ötödször tudott nyerni, a Répcelak pedig egy rossz szériából került ki azzal, hogy rangadót nyert Jánosházán. Erődemonstrációt tartott hazai környezetben a Sárvár, valamint győzni tudott a sereghajtó is. 

Vasszécseny SE 2:1 Szentgotthárd VSE
Gólszerzők: Vadász T. 63′ Horváth D. 69′ ill. Nagy O. 36′
Hiába kezdett jobban a vendég együttes, a nagy küzdelmet hozó összecsapás második félidejét jobban bírta a sereghajtó, így megérdemelten fordítani tudtak. A Szentgotthárd egy esetleges győzelemmel a 4. pozícióért folytatott harcba is beszállhatott volna, így azonban ezek a reményeik szertefoszlani látszanak.

Jánosháza VSE 2:4 Répcelaki SE
Gólszerzők: Bolla L. 64′ Dobson D. 93′ ill. Jordán B. 16′ 58′ 78′ Tóth D. 66′
Mindkét együttes számára nagyon fontos összecsapásnak ígérkezett a hétvégi ütközet, mivel a 4. hely sorsa még egyáltalán nem dőlt el, és mind a Jánosháza, mind pedig a Répcelak pályázik erre a pozícióra. A találkozót azonban egyik fél sem a legjobb formájában várta, ez azonban mit sem számít, hisz a két csapat mindig kiváló mérkőzéseket vív egymással. Ezúttal a vendégek kezdték jobban a mérkőzést, egyáltalán nem hagyták kibontakozni a hazaiakat, akik előreívelt labdákkal próbálkoztak, – és bár Vágusz Arnold többször eltudta fejelni a labdákat – sikertelenül, míg a vendégek gyors támadóik révén többször kerültek a hazai kapu elé. Az első negyedóra végéhez érve egy rosszul hátragurított labdára Tóth Dávid csapott le a félpályánál, begyalogolt vele a tizenhatosig ahol az érkező Jordán Benedek elé passzolt, aki élni tudott a kínálkozó lehetőséggel, megérdemelt vendég vezetés. A gól után is hasonló maradt a játék képe, a répcelakiak még a kapufát is eltalálták Balogh Bence révén, újabb találat azonban nem született az első játékrészben. A folytatásra aztán harcosabb szellemben érkezett ki a Jánosháza, az előreívelt labdáikban ott volt a gólveszély, ám egyenlítés helyett ismét egy védelmi hibát kihasználva megint a Répcelak szerzett gólt. Nem sokat kellett azonban várni a hazaiak szépítő góljára, egy szöglet után Bolla fejelt, ekkor úgy tűnt visszajöhet a meccsbe a Jánosháza. Alig telt el két perc amikor a csereként beálló Kiss Tibor lövését hárította a kapus, ám a labda az érkező Tóth Dávid elé került, aki köszönte szépen és pár méterről a hálóba pofozta a játékszert. 1:3 után sorra dolgozta ki a lehetőségeit a répcelaki gárda, Szabó Bence több ízben is gólt szerezhetett volna, de ez ma nem akart összejönni neki. A hajrához közeledve aztán ismét a két jól teljesítő répcelaki támadó vihette a kapusra a labdát, Jordán Benedek pedig megszerezte harmadik találatát is az összecsapáson. Noha akadtak még vendég lehetőségek, az utolsó szó jogán egy előreívelést követően még szépített a Jánosháza, – Dobson használta ki a védők bizonytalanságát – de összességében teljesen megérdemelten vitte el a 3 pontot a Répcelak Jánosházáról. Fotók ide kattintva elérhetőek!

Sárvár FC 9:0 Kőszegi FC 
Gólszerzők: Takács Á. 5′ 60′ 71′ Koronczai R. 8′ 31′ 69′ Kovács B. 38′ Pető B. 48′ , Dévai öngól 75′
A találkozó semmilyen fajta meglepetést nem tartogatott, végig kézben tartva a meccset nyert fölényesen a listavezető, akik már az osztályozóra készülhetnek.

 

Vép VSE 1:0 Egyházasrádóci SE
Gólszerző: Varga B. 65′ 
Várható volt, hogy egy küzdelmes, de kevés gólos mérkőzésen dől el a három pont sorsa Vépen, hisz mindkét együttes a stabil védekezést helyezi előtérbe. A találkozó kiegyenlített mederben zajlott, ám a második játékrészben a hazaiaknak sikerült végre a kapuba találniuk, amivel nagyon értékes bajnoki pontokat szereztek, ráadásul mivel eggyel kevesebb mérkőzést játszottak mint az Egyházasrádóc, pontszámban beérhetik aktuális ellenfelüket a tabellán.

Celldömölk VSE 0:0 Rábapatyi KSK
Hiába a nagy pont, és helyezésbeli különbség az ezüstérmes javára, a helyzetkihasználás gyengesége már korábban is visszaütött a cellieknek, ezúttal pedig a góllövőlista éllovasa, Németh József sem tudta bevenni az ellenfél kapuját, hiába találták el a hazaiak 4 ízben is a kapufát. A rábapatyiak védekezésre rendezkedtek be, veszélyt nem jelentettek a Celldömölk kapujára. Több játékosát is pihentette a hazaiak mestere, azonban akkor sem lehet mentség erre a 0:0-ra, így csalódottan távozhattak a kilátogató hazai szurkolók, míg a vendégek a bravúrpont tudatával elégedetten zárták a találkozót.

Lukácsháza SE 3:2 Király SZE 
Gólszerzők: Szalai Sz. 38′ Gugcsó P. 85′ Naisz Á. 93′ ill. Hujber G. 54′ 66′
Mindkét csapat jó formában várta hétvégét, ennek megfelelően nagy iramban is kezdődött a találkozó. A hazaiak számára csak a győzelem volt elfogadható eredmény, ha harcban szeretnének lenni a 4. helyért. A támadólag fellépő Lukácsháza meg is szerezte a vezetést az első játékrész végén, ám a második etapot sokkal jobban kezdte a Király SZE, és Hujber duplájával megfordította a találkozót állását. Ezután igyekezett az egyenlítésért a hazai gárda, ami a 85. percben össze is jött nekik Gugcsó révén, ekkor úgy tűnt igazságos pontosztozkodással zárnak a csapatok. A rendes játékidő lejárta után pályára lépő Naisz Áron azonban nem így gondolta, és egy percre rá, hogy a beállt a 93. minutumban eldöntötte a három pont sorsát a hazaiak javára, több mint remekül kihasználva a neki jutott játékperceket. Nagy győzelem ez a Lukácsháza számára, hisz így továbbra is ők állnak a 4. helyen, igaz a Répcelaknak eggyel kevesebb mérkőzése van, így továbbra is nyerni kell a meccseket a Lukácsházának.

Ikervár FC 1:4 Körmendi FC
Gólszerzők: Burka B. 9′ Niksz T. 34′ 49′ Bellovics G. 38′ ill. Bogdán R. 65′
A már szinte biztosan bronzérmes körmendiekre nem várt könnyű mérkőzés a kiesés elől menekülő újonc otthonában, ám az első játékrészben, valamint a második félidő elején eldöntötték a találkozót. Ezután már csökkent a vendégek koncentrációja, így a hazaiaknak egy szépítő gólra azért futotta az erejükből, igazából nem ezen a mérkőzésen múlik a bennmaradásuk.

Rum KSC 1:4 Vasvár VSE 
Gólszerzők: Tóth M. 10′ ill. Tausz A. 11′ Vincze K. 49′ Horváth Á. 71′ 82′ 
Remekül kezdte a találkozót a hazai csapat, akik ugyan elléptek a kieső zónából, ám teljesen biztonságba még nem érezhetik magukat, így fontos volt, hogy otthon, saját közönségük előtt jól szerepeljenek. Ennek megfelelően már a 10. percben megszerezték a vezetést, azonban rögtön a középkezdés után egyenlíteni tudott a Vasvár. Az első játékrész nem hozott több gólt, a második etapra pedig teljesen átvette a játék irányítását a vendég gárda, és már korán megszerezték a vezetést, majd a találkozó végéhez közeledve felőrölték ellenfelüket, így megérdemelten nyerték meg az összecsapást, amely zsinórban már az 5. győzelme volt a vasvári gárdának.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!