Az nso.hu írása szerint egyetlen magyar versenyző – a tizenegy éves Gaál Zsóka – részvételével rendezik meg június 21-25. között Fehéroroszországban az U8-as, az U10-es és az U12-es rapid- és a villámsakk világbajnokságát. Zsóka két évvel ezelőtt ezüstérmet szerzett korosztálya a hagyományos sakk vb-jén, most elsőévesként gyarapíthatja érmei számát a tizenkét évesek gyorsított játékidejű rapidversenyében.

Az utanpotlassport.hu-ra hivatkozva azt is megtudjuk, hogy a résztvevők kilencfordulós, svájci rendszerű versenyen döntik el a világbajnoki cím sorsát. Az első napon a megnyitó, a következő két napban a rapid-, majd az utolsó kettőn a villámversenyek küzdelmei zajlanak majd.

Magyarországról egyedül Gaál Zsóka utazik el a Szviszlocs és a Nyemiha folyó partján elterülő fővárosba, és az U12-es lányok között ül asztalhoz a gyorsított játékidejű rapidversenyben. A hagyományos viadalokon korábban már U8-ban világbajnoki ezüstérmet és U10-ben Európa-bajnoki aranyat szerző Zsóka annak ellenére, hogy az idősebbek között szerepel majd, biztató előjelekkel várhatja a megméretést. Felkészülésében pedig szokás szerint nagy hangsúlyt kapott a fizikai tréning; futással és teniszezéssel tartotta formában magát.

A tizenegy éves kislány – szüleivel együtt – június 20-án kel útra Fehéroroszországba, ahol másnap részt vesz a megnyitón, majd megkezdi a szereplést. A Tapolcai VSE játékosa és szülei az interneten keresztül tartják a kapcsolatot az edzőkkel a verseny alatt.

Érdekesség, hogy a világbajnoksággal egy időben ‒ június 21-28. között ‒ Balatonlellén magyar országos korcsoportos bajnokságot rendeznek, közel kétszáz fiatal részvételével. A versenyen a 8, 10, 12, 14, 16, 18 éves sakkozók korcsoportonként küzdenek meg a magyar bajnoki címért. A viadal értékét továbbá növeli, hogy az első, illetve második helyezettek részvételi jogot szereznek a világ- és Európa-bajnokságra.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!