Kellemes nyári időjárás várta vasárnap délután a sportolni vágyókat a Csónakázó tó melletti fitneszparkba, ahol a második alkalommal rendezték meg a “Sporttal a drog ellen” elnevezésű figyelemfelkeltő sportrendezvényt. A Hátrányos Helyzetű Sportolókért Alapítvány csatlakozott a Miklósi Sasok által megálmodott kezdeményezéshez, amely a mozgást és a sportot állítja középpontba a fiatalok számára.

A rendezvény népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy csatlakozott a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya, valamint több sportegyesület – a megyénk határain túlról – tiszteletüket tették a családi programon. Az ünnepélyes megnyitó ott volt Illés Károly alpolgármester, aki örömének adott hangot és megjegyezte több hasonló programra lenne szükség a fiatalok számára.

Ezt követően közös bemelegítésre került sor. Igazán látványos volt, hiszen több mint fél tucat egyesület, sportszakág jeles képviselői dolgoztak közösen. Ezután látványos bemutatókkal színesítették a sportolók a délutánt, amely nagyon pozitív reakciót váltott ki a nézőkből. Több gyermek kipróbálhatta milyen lehet az ökölvívók vagy épp más küzdősportban tevékenykedők élete.

– Örömünkre szolgál, hogy sokan kilátogattak erre a rendezvényünkre a családok. Pont ezért lett életre hívva ez a sportrendezvény. Ezzel szeretnénk üzenni a fiatalok számára, hogy inkább a sportot, a testmozgást és az egészséges életmódot válasszák a drog és a számítógépek helyett. Az egyesületekben zajló munka ugyanis az életre készíti fel a gyerekeket, ahol keményen kell dolgozni, minden apró sikerért.

A rendezvényen egyébként olyan küzdősportok rejtelmeibe kukkanthattak be a kilátogató gyerekek és szüleik, mint az ökölvívás, a kick-box, a thai box, a K1, a brazil jiu jitsu vagy épp a karate. Ráadásul tiszteletüket tették nálunk a sporoni krav magások is, így valóban széles volt a választék ezen az emlékezetes sportdélutánon – összegezte a napot érdeklődésünkre Horváth Győző főszervező.