A kor haladtával egyre több technikai újítás érkezik, amely szinte kizárja a tévedések és csalások lehetőségét. Nincs többé csaló Latisev játékvezető, vagy Maradona Isten keze és ne feledkezzünk meg a Dél-Koreát az elődöntőig toló sípmesterekről se. Azonban nemcsak a mérkőzések lefolyását szabályozó csodamasinák érkeztek a 21. századdal.

Az ipari forradalom és tőkeerős befektetők karöltve virágoztatják a jelenkor labdarúgását. Egy német cégnek köszönhetően az SAP alkalmazása már a futballban is megtalálható. A világon legtöbbet alkalmazott döntéstámogatási rendszer elemzésre, könyvelésre és eredménykimutatásra használja, amit a német válogatott is szívesen átvett. 2014-ben a Nationalelf már ezzel értékelte játékosai teljesítményét. S hogy ez mennyit ér mára? Elég ha azt mondjuk, hogy idén már Ausztráliában 25 utánpótlás-központban alkalmazzák az SAP által kifejlesztett Skill Acquisition Phase programot.

Ez a program négy fő területet szűr. Mindennemű labdaérintést, legyen szó lövésről, passzról vagy labdaszerzésről. Labdakezelés lábbal, testtel és fejjel. Az egy-az-egy elleni játék minden formáját és a labdával való mozgást figyeli. Ennek megfelelően az edzések 75 percesek, de rendkívül intenzívek és ezt már 10-12 éves kortól elkezdték a kenguruk földjén…

Néhány éve még idegenkedve fogadtuk az OKOS-jelzőt. Mára okostelefonok, okostelevíziók és okosórák vannak szinte mindenhol. No de mit szólna hozzá a kedves olvasó, ha okoslabdával játszanának a grundon a barátaival? Pedig erre is lehetőség van. Az egyik amerikai portálról már alig 150 dollárért rendelhetünk ilyen játékszert. Nyilván a labdában több szezon be van építve és bármilyen készülékhez csatlakoztatható. Ebből aztán kiderül, hogy hol találtuk el a labdát, milyen erővel lőttük a kapukra vagy milyen röppályát írt le.

Nemcsak a németek alkalmaznak programokat, hanem a belga válogatott is. Igaz, ők a hollandokra támaszkodva a SciSport segítségét vették alapul. A rendszer lényege, hogy a több millió passzal rendelkező program villámgyorsan megtervez egy olyan támadást, amely 15 másodperc leforgása alatt gólt eredményez. Nyilván ehhez nem árt egy kis gyakorlás. De ha visszanézzük a világbajnokságot, akkor látható, hogy ezt a belgák maximálisan kihasználták. Vajon mely csapat fordított az utolsó percben szerzett góllal? Na ugye…

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!