Egy hét kényszerpihenőt követően kívánni sem lehetett volna jobb ellenfelet a BME együttesénél – gondolhatták a laikusok. A frissen az élvonalba feljutott fővárosi gárda nem rúgott sok gólt és még pontot sem szerzett a négy forduló alatt. Ennek ellenére sok borsot törtek a szombathelyi futsalosok orra alá, akik ezúttal nem az Aréna Savariában, hanem a Rohonci úti sportkomplexumban játszották a mérkőzést.

A csapatok összeállítását böngészve észrevehető volt, hogy Sásdi Bálint nem volt ott a vasiak keretében. Helyére Matyi Benjamin és Gyimesi Máté ugrottak be. A túloldalon pedig akadt egy ismerős arc is, a Haladás korábbi elsőszámú kapusa Tyukász Péter ezúttal ellenfélként érkezett Szombathelyre. Szóval izgalmas mérkőzésre volt kilátás.

Tervezni sem lehetett volna jobb kezdést, hiszen Dróth Zoltán már az első percben megszerezte csapatának a vezetést. Ekkor még úgy tűnt, hogy gálázni fog a Haladás. Aztán hiába a várt jó folytatás, a BME megmutatta, hogy hiba lenne lebecsülni őket – függetlenül a tabellán elfoglalt helyezésükre alapozva. Fritz irányításával kétszer is előnyhöz jutott a fővárosi csapat.

A szünetben aztán rendezte a sorait a Haladás és a pihenőt követően új taktikai hadrendet alkalmazva őrölték fel ellenfelük védelmét. Kifejezetten nagy kedvvel játszott Milos Simic és Dróth Zoltán is, akik nemcsak látványosan, hanem eredményesen játszva járultak a zöld-fehérek magabiztos győzelméhez. A történet lezárásaként a válogatott támadója zárta le a párharcot egy szép góllal.

Amilyen nehezen indult, annyira könnyed lett a végén a Haladás számára a BME elleni mérkőzés. Ugyanakkor intő jel is volt, hogy a helyzeteket be kell lőni és stabilan kell védekezni, akkor megelőzhető, hogy a Haladás ideje korán hátrányba kerüljön. Ráadásul a bajnoki címről szőtt álmokat csak ezen az úton járva lehet megvalósítani.

Kútház Haladás VSE – BME-BT FC 8-4 (2-4)

Haladás: Matyi, Gyimesi (kapusok) – Michel Melo, Vukadinovic, Simic, Dróth, Hajmási, Horváth P., Sipos G., Gerencsér, Németh Z., Péter, Vas.

Gólszerző: Dróth Z. 4, Simic 2, Hajmási, Vukadinovic illetve Fritz 2, Kulik, Fazekas.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!