Joel Embiid 22 pontja mellett szerzett 13 lepattanót, valamint kiosztott 8 gólpasszt. Jimmy Butler ehhez hozzátett 27 pontot, 8 gólpasszt, valamint leszedett 5 lepattanót. A Philadelphia 53 százalékkal dobott és összesen 38 gólpasszt szereztek a mérkőzés során. Ez a legtöbb a szezonban, amit valaki az Indiana ellen ért el. J.J. Reddick 20 pontja mellett kiosztott 5 gólpasszt is. Rajta kívül a másodéves Ben Simmons játszott biztatóan. A fiatal 11 ponttal, 8 kiosztott gólpasszal valamint 8 lepattanóval fejezte be a mérkőzést.

Az ex 76ers játékos, Thaddeus Young volt a legeredményesebb az Indianál. A játékos 27 pontot, valamint 6 lepattanót szerzett a mérkőzés során. Rajta kívül Victor Oladipo 15 pontot, Boja Bogdanovic pedig 9 pontot szerzett. Az Indiana a félidőig még meccsben volt, ám a harmadik negyedben a Philadelphia 8-0-ás futására már nem tudtak válaszolni.

Akit érdekel egy nagyon látványos meccs, IDE kattintva megtalálja az összefoglalót!

A forduló kiemelkedő teljesítményei:
– Jamal Murray 25 pontot szerzett a Chicago Bulls elleni összecsapáson, a játékos mindezt 50 százalékos hatékonysággal tette. A Nuggets sokat köszönhet neki, sok meccset nyert már meg a Nuggetsnek.


– Lauri Markkanen dupla-duplát szerzett. A fiatal magasember a vereség ellenére nagyon jól játszott, 27 pontja mellett leszedett 10 gólpasszt is. Sérüléséből visszatérve, nagyon jó teljesítményt ért el.
– Devin Booker 30 pontot szórt a Raptornak. A vereség ellenére nagyon jól játszott a fiatal. A pontja mellett kiosztott 8 gólpasszt is.

A forduló eredményei:
Los Angeles Lakers 138-128 Oklahoma City Thunder
Philadelphia 76ers 120-96 Indiana Pacers
New York Knicks 100-101 Washington Wizards
Sacramento Kings 95-114 Charlotte Hornets
Phoenix Suns 109-111 Toronto Raptors
Chicago Bulls 105-135 Denver Nuggets

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!