A korábbi szlovák bajnok, Európa-bajnoki (2016) és világbajnoki résztvevő (2010), Saláta Kornél után újabb futballistát igazolt a Szombathelyi Haladás. A listavezető Ferencvárosi TC 30 esztendős irányító középpályása, Rui Pedro Couto Amalho, azaz Rui Pedro a tavaszi idényre – kölcsönben – a fővárosiak zöld-fehér szerelését a szombathelyiek zöld-fehér szerelésére cseréli – írja a szombathelyi klub honlapja.

Rui Pedro hazájában, a Porto akadémiáján nevelkedett, majd a felnőtt csapat keretébe került, de itt csak egy Ligakupa-mérkőzésen kapott lehetőséget – így kölcsönben a portugál első osztályú Estrela da Amadora (4 tétmeccs/0 gól), majd portugál második ligás Portimonense (24/0), Gil Vicente (34/11) és Leixoes (34(8) együttesében szerepelt. 2011-ben nem hosszabbított szerződést a Portóval, három évig a román első ligás CFR Clujban (75/11) futballozott, rögtön az első idényében bajnok lett a kolozsvári gárdával. A következő idényben a Bajnokok Ligájában szerepelhetett a kolozsváriakkal, a Sporting Braga elleni hazai csoportmeccsen pedig mesterhármast lőtt. Majd 2014-ben hazatért, és két évre az Académica Coimbrához (57/19) szerződött.

A 2016/17-es idény már a bolgár élvonalbeli CSZKA Szófiánál töltötte (25/4), ahol ezüstérmet szerzett – 2017 nyarán érkezett hazánkba, az FTC-hez. Első szezonjában hatszor volt kezdő, kétszer csere a Fradiban, az ősszel viszont csupán egy alkalommal, csereként lépett pályára. A különböző korosztályos válogatottakban 65 meccsen 20 gólt szerzett.

Rui Pedro péntek reggel már alá is írta szerződését, és így elutazhat a vasiakkal a törökországi edzőtáborba.

Tóth Miklóstól, a Haladás ügyvezető igazgatója azt is elmondta a haladas.hu-nak, hogy nagy valószínűséggel az edzőtábor alatt még egy külföldi futballista csatlakozik az együtteshez.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!