A másodosztályú Telstar labdarúgója, Jordie van der Laan kihagyta csapata múlt keddi edzését, hogy elutazzon Londonba a Tottenham–Ajax (0–1) Bajnokok Ligája-elődöntőre. 

Csapata nem áll túl jól a másodosztályban, hisz sereghajtó a gárda, akik a PSV második csapatához látogattak a hétvége során. Jordie van der Laan így nyilatkozott az esetről.

„Úgy döntöttem, hogy elutazok, mivel a PSV második csapata ellen nem volt sok esélyem pályára lépni. Ha lett volna, akkor természetesen nem mentem volna. Mondtam a vezetőségnek, hogy nem vagyok beteg, Londonba utaztam, így senkit sem ért meglepetésként, hogy ott voltam az elődöntőn” – mondta a futballista, aki a keddi edzést kihagyta a mérkőzés miatt.

A támadó szerződése egyébként a nyáron lejárt volna a Telstarnál, ám a klub úgy döntött, nem várja meg a határidőt, azonnali hatállyal felbontotta a kontraktust.

Az Ajax azonban még csalhat mosolyt a játékos arcára, ha ma este sikerül kiharcolnia a továbbjutást a Tottenham ellen.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!