Az OTP Bank Liga 30. fordulóját kedden két találkozó nyitotta meg. Elsőként a kiesés réme elől menekülő csapatok találkoztak Kisvárdán. A vendég az a ZTE volt, amely legutóbbi négy meccsét nem kapott ki. Kiegyenlített játékot hozott az első félidő, a hazaiak előtt több lehetőség volt, de jól tükrözi a képet, hogy egyetlen kaput eltaláló lövést sem jegyeztek a felek. A szünetben az elégedetlenebb zalaiak mestere hármas cserével próbálta ösztönözni tanítványait, de ennek az eredménye csak a hajrában lett meg. A 83. percben Radó büntetőből megszerezte a vezetést és mint utólag kiderült a három pontot is.

Az esti mérkőzés még nagyobb téttel bírt a vendégek számára, hiszen amennyiben győz a Fradi újabb bajnoki címet ünnepelhet. Rebrov mester viszont igyekezet lehetőséget adni olyan játékosoknak, akik a szezon során kevesebb szerephez jutottak. A kezdőben kapott többek között helyet Gróf, Otigba, Vécsei és Csonka is. A tapogatózó játék után egyik csapat sem tudott nagyobb helyzetet kialakítani, így gólt nem láthattak a nézők. Szünet után viszont egyből villant a Fradi és Blazic már nem hibázott. Hat perccel később aztán ismét a Honvéd hálójában volt a labda. A kispesti védők figyelmetlenségét Skvarka használta ki. A biztos vezetés tudatában sem állt le a Ferencváros és a második félidőben kiharcolta a győzelmet, ami azt is jelenti, hogy a 30. fordulóban megszületett az OTP Bank Liga 2019/2020-as szezonjának aranyérmese.

Kisvárda – Zalaegerszeg 0-1 (0-0)
Honvéd FC – Ferencváros 0-2 (0-0)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!