A liga vezetőinek valamint a játékosok képviselőinek részéről is aláírták azt a megállapodást, amely rögzíti az észak-amerikai profi jégkorongliga, azaz az NHL visszatérésének harmadik valamint negyedik szakaszát. Ennek értelmében a harmadik fázisra már nem kell sokat várni, mert július 13-án megkezdhetik a csapatok az edzőtáborokat. Klubonként maximum 30 mezőnyjátékos vehet részt a felkészülésen, a kapusok számát viszont nem korlátozzák. A bajnoki rajt dátuma is véglegesnek tekinthető, amely egyben a negyedik szakasz lesz. A pakk hivatalos keretek között augusztus elején indulhat ismét újra. Ezt megelőzően kell a csapatoknak megérkezni a két kijelölt városba, ahol a 24 együttes a rájátszást kezdi. A tervek szerint Torontóban és Edmontonban ütköznek majd meg a klubok. További információ, hogy a játékosok elfogadták a kollektív szerződést, amely a 2025/26-os idényig szól.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!