A döntő első, szolnoki meccséről ITT, a keddi, második összecsapásról pedig IDEkattintva olvashatnak emlékeztető tudósítást.

Az 1-1-re álló, Szolnokon folytatódó párharc harmadik ütközete különösen fontos a szombathelyiek számára, hiszen egy idegenbeli siker esetén hétfőn hazai pályán ünnepelhetnének bajnoki címet Váradiék. Ehhez azonban győzni kell az alapszakasz-győztes oroszlánbarlangjában, ami még a kedden kiállított, így pénteken hiányzó Cakarun nélkül felálló Olaj ellen sem lesz könnyű feladat.

Gasper Okorn szerint kedden nagyon fontos meccsen sikerült győzni, de ezzel még nem változott szinte semmi.

– Nehéz összecsapásra számítok, mert az Olaj biztosan jól felkészül egy Cakarun nélküli játékra. Egészen biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk, mert egy más szerkezettel, más játékfelfogással fog pályára lépni az ellenfelünk. Kedden sok biztató dolgot láttam és azt is, hogy fontos a fiúk számára a finálé. Azt gondolom, ha a saját, magas iramú játékunkat fogjuk játszani, akkor lehet esélyünk – fogalmazott a falcokc.com-nak a meccsre készülő sárga-feketék mestere.

Az Olaj részéről Szarvas Gábor és Zsíros Péter a klub közösségi oldalán nyilatkozott.

A találkozót a Kapitány Gellért, Papp Péter, dr. Mészáros Balázs játékvezetői hármas vezeti.

A Szolnoki Olaj – Falco meccsen 15.30-kor dobják fel a labdát. Az ütközetet az M4 Sport élőben közvetíti. 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!