A világbajnoki kilencedik magyar női jégkorong-válogatott felkészülési mérkőzésen 6-4-re legyőzte a dán csapatot vasárnap Calgaryban.

    A magyarok és a dánok számára múlt szerdán ért véget a vb a kanadai városban, azonban a nemzetközi szövetség együtt utaztat több európai együttest, ezért a már búcsúzott két csapat ismét találkozott egymással.
Múlt szerdán 5-1-re győzött Lisa Haley szövetségi kapitány alakulata – ez volt a válogatott történetének első sikere az élvonalban. A magyar szövetség tájékoztatása szerint ezúttal Tóth Zsófia, Szamosfalvi Petra és Gowie Alexandra nem tudott szerepelni. Az utolsó harmadban Szabó Fruzsina állt be a kapuba, ő most debütált a felnőtt együttesben.
A magyar válogatott számára a novemberi, csehországi olimpiai selejtező a következő nagy feladat.
Eredmény:
Magyarország-Dánia 6-4 (2-0, 2-2, 2-2)
————————————–
a magyar gólszerzők: Gasparics 2, Seregély, Mayer, Kreisz, Metzler

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!