Nátrán Roland elnök szerint közel van a megállapodás ahhoz, hogy jövőre egy Grand Smash-tornát rendezzen a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ).

    A MOATSZ vezetője az M1 aktuális csatornának beszélt hétfőn arról, hogy a sportág egyik legjelentősebb viadalával – amelyből a tenisz Grand Slamekhez hasonlóan mindössze négyet rendeznek egy évben, és ebből is csak egyet Európában – kapcsolatban a nemzetközi szövetséggel már “nyugvópontra” jutottak a tárgyalások, amelyek a magyar kormánnyal is előrehaladottak. Hozzátette, közel vannak ahhoz, hogy megszülessen a kormányzati döntés, és akkor a tervek szerint már az idén meg tudják kötni a szerződéseket.
Nátrán Roland megjegyezte, a Grand Smash-tornát – amelynek világszerte milliárdos nézettsége van, ezáltal a sportág egyik meghatározó eseménye – 2022 augusztusában a Papp László Sportarénában rendeznék meg.
A magyar asztaliteniszezők olimpiai szereplésével kapcsolatban az elnök azt mondta, a kvóták tekintetében elégedett volt, hiszen a lehetséges hétből ötöt megszereztek, az ötkarikás viadalon pedig az volt az alapvető elvárás, hogy a világranglistán hátrébb szereplő riválisoktól ne kapjanak ki.     “Sajnos volt ilyen, ezt elemezni fogják a szakemberek és meg kell tenni a szükséges intézkedéseket azért, hogy a versenyzők éles helyzetben is ki tudják hozni magukból azt a formát, ami a világranglistára predesztinálja őket” – fejtette ki.
A MOATSZ korábban már jelezte, hogy 2019 után szívesen adna otthont újra a világbajnokságnak, ehhez kapcsolódóan Nátrán Roland elmondta, a 2020-as évek második felében nem irreális a cél, “nem ugranának el a lehetőség elől”, hiszen a vb-t gazdasági és sportszakmai szempontból is nagyon magas színvonalon rendezték meg.

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!