Neptun VSC – AVUS 8-17 (1-3, 2-4, 2-7, 3-3)
Budapest, Hajós Alfréd Uszoda, OB I/B-s vízilabda-mérkőzés, 5. forduló
Az AVUS gólszerzői: Baranyai Á. 5, Csaba M. és Kurucz B. 3-3, Hajmási A. és Sági B. 2-2, Németh L. és Szabó B. 1-1.
A szombati bajnokit a kedvezőtlen előjelek – kisebb sérülések, betegségek – ellenére is kiválóan kezdte az AVUS, aztán a 2. játékrészt is magabizosan hozták Csaba Mártonék, akik a nagy szünetben már 3-7-re vezettek.
A 3. negyedben pedig minden eldőlt, a szombathelyiek 8 perc alatt annyi gólt lőttek, amennyivel akár meccset is nyerni lehet, 5-14. A 4. játékrész már csak formalitás volt, az 5 gót szerző Baranyai Ákos vezérletével 8-17-re győztek a vasi pólósok.
A meccs jegyzőkönyve ITT böngészhető, a statisztika pedig IDEkattintva érhető el.
A nem várt magabiztossággal megnyert összecsapás után a szombathelyiek vezetőedzője elégedetten nyilatkozott nekünk.
A számos probléma miatti zaklatott hét ellenére is simán győztünk, ennek nagyon örülök. Hab a tortán, hogy 2 serdülő játékosunk is bemutatkozhatott a felnőtt bajnokságban. A 16 esztendős Mercs Árpád Hunor és a 15 éves Kovács Kevin is kitett magáért, jól játszottak. Teljes az öröm, most már gőzerővel készülünk az YBL elleni szombati hazai rangadóra – fogalmazott a szakvezető.
A hibátlanul a tabella 2. helyét elfoglaló 15 pontos AVUS legközelebb november 6-án, a tabella 5. helyén álló YBL WPC ellen Szombathelyen, az AVUS-arénában száll medencébe. 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!