A bajnoki döntőt követően jól megérdemelt nyári pihenőjét tölti a Haladás VSE élvonalbeli futsal csapatának valamennyi tagja. van, aki külföldön töltődik fel és akadnak olyanok is, akik Magyarországon belül próbálják kipihenni az elmúlt hetek, hónapok megpróbáltatásait. Ugyanakkor a szakmai stáb gőzerővel dolgozik, hogy ütőképes keret álljon Juanra Calvo rendelkezésére.

Milos Simic gyorsan a szurkolók kedvence lett, nagy rutinnal és agresszív játékkal nagy segítségére volt a szombathelyieknek. Sérülése nem a várt ütemben gyógyult és a szerb légiós nem tudta visszanyerni régi formáját, így közös megegyezéssel távozik a vasi klubtól. Gerencsér Antal, Papp zsombor és Horváth Bendegúz szintén máshol folytatják pályafutásukat.

A három tehetséges játékos többször ölthette magára a felnőtt csapat mezét, de fejlődésük szempontjából jól jöhet a váltás. Érkezők oldalán is akadnak már nevek. A legismertebb és egyben legnagyobb név Rutai Balázs, aki Veszprémről teszi át a székhelyét. A legutóbbi bajnokságban 34 találkozón 32 gólt jegyzett a futsaljátékos, aki a válogatott egyik meghatározó tagja.

A felnőtt kerethez csatlakozott Knizs Olivér és Fehér Dávid, akik már bemutatkoztak korábban az élvonalban. Rajtuk kívül még egy külföldi játékost szeretne igazolni a szakmai stáb. A nyári pihenő július közepéig tart, majd július 18-től megkezdődik a munka. Idén bajnoki és kupagyőzelmig menetelő Haladás a Bajnokok Ligájában is szeretne maradandót alkotni a következő évad során.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!