Ahogy beszámoltunk róla, a nyár egyik sláger rendezvényének számít a Bedőcs György és a Kovács Tibor nevét őrző emlékversenyek. A vasi strandröplabdázók számára az egyik legfontosabb állomása ez a hétvége, amelyre igyekeznek hazatérni a szomszédos megyékből és a fővárosból is.

Így tett a Kaposvár új igazolása Bodovics Hanna is, aki pályafutását Szombathelyen alapozta meg. A center már több ízben részt vett az emlékversenyeken és bizonyíthatott már a vasi megyeszékhelyen válogatott dresszben is.

Ezúttal vőlegényével és gyerekkori barátnőjével lépett pályára a legutóbbi hétvégén. Bár elmondása szerint az eredmények nem úgy sikeredtek, ahogy szerette volna, elsődlegesen a kikapcsolódás és a baráti kapcsolatok ápolása volt a cél. Arra pedig tökéletesen alkalmas volt a rendezvény…

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!