A tornászok naptára meglehetősen sűrű volt az elmúlt hetek során. Megannyi diákolimpiai megmérettetés mellett hazai valamint nemzetközi erőpróbán kellett résztvenniük, ezekről pedig szép eredményekkel tértek haza a szombathelyi fiatalok. A Delfin SE és a Szombathelyi Sporiskola műhelye az idény első versenyidőszakát a szlovéniai Mariborban zárták egy kiemelt rendezvényen.

A Salamunov Memorialon napokon keresztül minden a tornasportról szólt. Első napon máris a serdülőkön volt a fókusz. A Szombathelyi különítmény tagjaként Széll Réka, Vass Rebeka és Zimmer Liána vett részt a versenyen és bár szép kivitelezéssel, de több rontással mutatták be gyakorlataikat. Ebből azonban a későbbiek során sokat profitálhatnak és lesz lehetőségük még javítani.

A juniorok között Barcsánics Viola és Kocsis Kora indult, ők a serdülők második fordulója után próbálhatták ki a szereket. Ebben a kategóriában már volt lehetőség a vasárnapi szerenkénti döntőkbe való továbbjutásra, ez Korának ugráson sikerült is és végül a vasárnapi fináléban bronzérmet szerzett. Nagy figyelem irányult a felnőttek versenyére is, hiszen népes mezőny gyűlt össze.

Maráczi Fruzsi, Horváth Emma és Tömböl Boglárka két budapesti tornásszal, Balázs Kírával és Balzsay Hannával komoly szervezést követően a magyar válogatottként vettek részt a megmérettetésen. A legnagyobb öröm, hogye a magyar csapat az 1. helyet szerezte meg, illetve Tömböl Boglárka brozérmet kapott egyéni összetett eredményei alapján. Boglárka három szeren is finálézhatott, ugráson bronzérmes, korláton hetedik, talajon pedig negyedik lett.

– Fontos megjegyezni, hogy tornászaink nagyon komolyan megszervezett versenyen vehettek részt. A szállás, az étkezés a versenyterem felszereltsége is kifogástalan volt. Egyedülálló módon telefonos alkalmazáson keresztül élőben lehetett követni a történéseket és megtekinteni a versenygyakorlatokról készült videókat, ami tovább emelte a rendezvény színvonalát. Örülünk, hogy tanítványainknak lehetősége nyílt nemzetközi mezőnyben, nemzetközi bírók előtt is megmérettetni. A bírák között ott volt Csillag Tünde is, aki immár bíróként képviseli nemzetközi versenyeken is a klubot és az országot – számolt be az egyesület a maribori erőpróbáról.

Salamunov Memorial – Maribor

Serdülő:
Széll Réka: 37,70 – 18. hely
Vass Rebeka: 33,70 – 36. hely
Zimmer Liána: 32,00 – 42. hely

Junior:
Barcsánics Viola: 39,90 – 14. hely
Kocsis Kora: 38,967 – 18. hely
finálé:
Kocsis Kora ugrás: 11,917 – 3. hely

Felnőtt:
Maráczi Fruzsi: 45,750 – 8. hely
Horváth Emma: 40,283 – 20. hely
Tömböl Bogi: 47,083 – 3. hely
finálé:
ugrás: 12,550 – 3. hely
korlát: 9,133 – 7. hely
talaj: 11,833 – 4. hely

Edzők: Vizer Erzsébet, Csillag Tünde, Rácz Gábor, Hüll Tamás

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!