A szombathelyi együttes átalakult a nyáron. Hatan távoztak, Gődér Brigitta a bajnoki címvédő FTC-be szerződött és már nem a vasiak játékosa Schildkraut Fruzsina, az uruguayi válogatott Camila Baccaro (az argentin Boca Juniorsba szerződött), a bosnyák Jelena Koprena, valamint Nagy Vanessza sem, míg Horti Bogi térde a sok komoly műtét miatt már nem alkalmas az NB I.-es profi futballra, a védő abbahagyta a labdarúgást. Az utánpótlásból, a női akadémiáról Csáki Eszter, Kováts Anna, Pintér Tekla, Szabó Fanni, Nagy Dorottya és Csejtei Emília kapott profi szerződést.

Kiss Tamás pedig technikai vezetőként tért vissza a női akadémiáról a klubhoz, Győrffy Mátyás lett a pályaedző, valamint Kutasi Csaba helyett a Szombathelyi Haladásnál is dolgozó Jakab Csaba az új kapusedző. A vasiak jónéhány felkészülési mérkőzést vívtak a nyáron, zömmel osztrák csapatok ellen játszottak Urbánék. Elsőként azonban még a Zete Fiesztán a ZTE-t 8-0-ra verték, a Fehérvár FC-vel 2-2-t játszottak, az osztrák Bajnokok Ligája induló Sturm Graztól 3-0-ra, aztán a Wildcatstól 5-4-re, a First Viennától 2-0-ra kikapott – a bajnoki főpróbán pedig remek játékkal, élvezetes meccsen a szintén ausztriai Südburgenlandot 3-1-re verték a zöld-fehérek.

– Rengeteg edzésünk volt, sokat dolgoztunk, a fizikai rész mellett egyéni fejlesztéseken vettek részt a játékosok és a taktikai részekre is nagy hangsúlyt fektettünk– mondta Markó Edina, a Haladás Viktória vezetőedzője. – A védelemből a kapusunk és három meghatározó játékosunk távozott, de azt az elvet vallom, hogy mindenki pótolható. Két és fél éve jött létre a női akadémia és mostanra beérett a munka, olyan játékosok kerültek ki az akadémiáról, akiket beépíthetünk a felnőttcsapatba. Tehát a fiatalítás tudatos koncepció volt. Az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken építgettük a fiatalokat, több poszton is kipróbáltuk a játékosokat, valamennyi helyre két futballistánk van. Számunkra az is nagyon fontos, hogy milyen az öltözői hangulat, egy jó csapategység sokra képes, olyan labdarúgókra van szükségem, akik nem az egyéni, hanem a közös célokat nézik. Ami pedig a konkrét célokat illeti, szeretek a realitásnál magasabb terveket kitűzni, így a bajnokságban az első négyben szeretnénk végezni, a Magyar Kupában pedig szeretnénk döntőt játszani. Minden sikerélményre szükség van.
A tavalyi bronzérmes MTK Budapest kerete is változott, leigazolták például a korábbi szombathelyi támadót, Siklér Kingát. De nyár óta a kék-fehéreket erősíti az egyesült államokbeli Lily Dubuc, aki tavasszal Újpesten szerepelt. Aztán a szerb utánpótlás-válogatott védő, Pataki Georgina. A Makrai László vezette vendégek csatársorában ott találjuk a válogatott támadó Zágor Bernadettet is.

– Követtük a játékosmozgást ellenfelünknél, tisztában vagyunk keretük erősségével – mondta Markó Edina. – Legutóbb, tavasszal szoros mérkőzés vívtunk, tudjuk, hogy ahhoz a meccshez képest miben kell javulnunk. Fontos, hogy jól kezdjük a bajnokságot – különösen igaz ez a hazai pályára. Pontot, pontokat várok. Szeretnénk megmutatni, hogy egy fiatal csapat is lehet sikeres. A rehabilitációját töltő Balogh Henrietta és Kiss-Lantos Hanna mellett a kisebb sérüléssel bajlódó Kránicz Viktóriára, Németh Mirtillre és Varga Barbarára sem számíthatok.

A mérkőzést a Kenderesi úti sporttelepen rendezik, a füves pálya mellett 2×50 fős lelátó található. A két kapu mögött viszont nem tartózkodhatnak nézők. A vasi csapat meccseire ingyenes a belépés.

Az 1. forduló további programja. Szombat, 11.00: Szekszárd–Puskás Akadémia, FTC–DVTK, Fehérvár–Budaörs. 17.00: Soroksár–ETO, Szeged–Astra.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!