Nehéz mérkőzésre számított a Haladás VSE második számú együttese, amely az NB II. nyugati csoportjának mezőnyében indult a férfi futsal bajnokság kiírásában. A negyedik fordulóban a Tihanyi FC látogatott a Rohonci úti sportkomplexumba, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy újabb pontokat szerezzenek. A Balaton-partiak ugyanis az Érd gárdáját legyőzte, amely viszont a Hali-fakót lépte le.

A játéknapot megelőzően ugyanolyan mutatókkal rendelkeztek a csapatok, nagy kérdés volt, hogy melyik arcát mutatja a hazai alakulat. A kezdőben kapott helyet az NB I-es keret tagjaként számításba vett Henrique Diniz, aki végül gólokkal járult a zöld-fehérek sikeréhez. Szombathelyi szempontból nem sikerült jól kezdeni az összecsapást, már a második percben betaláltak a vendégek.

Úgy tűnt, hogy a Tihany játékosainak akarata érvényesül. Rendre kimaradtak ugyanis a hazai lehetőségek, így szerkezetet váltott Sziffer András. A szünet előtt meg is lett az eredménye, előbb egyenlített, majd fordított Henrique Diniz révén a Hali. A második féldiőben pedig felszabadultabban játszhatak a szombathelyi fiatalok, akik éltek is az adódott lehetőséggel.

A Balaton-parti gárda ugyanakkor nem adta olcsón magát és a találkozó hajrájáig próbált felzárkózni, de ez a második félidőben nyújtott teljesítmény alapján esélytelen volt. A Hali-fakó gólzáporos mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot és második győzelmének köszönhetően a tabella negyedik helyéről várhatja a bajnoki folytatást.

Haladás VSE II. – Tihanyi FC 8-4 (3-2)

Haladás: Győrfy B. – Vidák B., Volner B., Henrique Diniz, Kiss P.
Csere: Őri D. – Vincze B., Novák D., Dobos D., Ujhelyi B.
Vezetőedző: Sziffer András

Gólszerző: Novák D. (7′), Henrique Diniz (17′ 18′, 32′), Volner B. (22′, 36′), Vincze B. (31′), Kiss P. (38′) illetve Szücs M. (2′, 22′), Rusvai Gy. (7′, 36′).

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!