A nyár végén kezdte meg a felkészülést az új idényre a Haladás VSE másodosztályú röplabda együttes. A szombathelyiek a legutóbbi szezon során bronzérmesek lettek, nagy tervekkel várták az új bajnokságot. Ugyanakkor nagy változásokat hozott a nyári időszak. Távozott a csapatkapitány Zoltán Anna, aki a TRSE csapatát erősíti majd és a pontvadászatot illetően is lesznek változások.

Ami biztos, hogy az NB II. nyugati csoportjában hét együttes méri össze tudását, az alapszakasz pedig január végéig tart majd. Ezt követően a rájátszás jelenti majd a komolyabb vízválasztát. A Haladás megfiatalított kerettel vágott neki az idénynek, elsőként pedig Győrött léptek pályára az UNI Győr-SZISE vendégeként. Izgalmas összecsapásnak ígérkezett, be is jött a várakozás.

Ez azonban a hazaiaknak volt köszönhető, akik nagyon jól használták ki a vendégek megingásait. Hiába kért időt Mucsi Péter, nem sikerült felvenni a meccs ritmusát. A szett hajrájához közeledve aztán a szombathelyiek is elkapták a fonalat és magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak, amivel megnyerték a játszmát.

A visszafogott kezdés, majd a fordítás annyira nagy löketet adott a HVSE gárdájának, hogy innen már nem volt megállás. Nagyon precízen nyitottak és a sáncmunkában is remekeltek a szombathelyi lányok. Ennek is köszönhetően szűk 70 perc alatt pontot tettek a találkozó végére a vasi hölgyek, akik a szombaton 17 órától hazai környezetben is bemutatkoznak a szurkolóknak.

– Nem kezdtük jól a találkozót. Azonban sikerült változtatni, nagyobb energiát mozgósítani, ami helyre billentette a csapat játékát. Nem működött minden tökéletesen, ennek ellenére értékes győzelmet arattunk – nyilatkozta a szombathelyi együttes vezetőedzője, Mucsi Péter a Magyar Röplabda Szövetség oldalának.

UNI Győr-SZESE – Haladás VSE 0-3 (18, 19, 17)

Haladás: Kőrösi Z., Tóth B., Héjj L., Marton G., Horváth B., Németh A.
Libero: Varga N., Ragasits L.
Vezetőedző: Dr. Mucsi Péter

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!