Legutóbb szinte pontosan 1 esztendeje, 2022. október 8-án győzött az Arena Savariában a Kaposvár, akkor 84-79 arányban bizonyultak jobbnak a vendégek.

Legeredményesebb játékosuk Ronald Jackson, az amerikai légiós 17,5 pontot átlagol, mellette 6,5 triplát emel rá meccsenként, ezeket 38,5%-os hatékonysággal értékesíti.

A Falco és a Kaposvár legutóbbi 10 egymás elleni összecsapásának mérlege 7-3-as szombathelyi fölényt mutat, érdekesség, hogy mindhárom vesztes szombathelyi meccs 6 vagy annál kisebb arányú különbséggel ért véget.

A meccs előtt Milos Konakov, a Falco vezetőedzője a sárga-feketék közösségi oldalának nyilatkozva mondta el várakozásait.

– Szombati ellenfelünk új csapat, új edzővel és új filozófiával. Ez az utolsó teljes hetünk, amikor edzeni tudtunk és csak magunkra kellett figyelnünk. Agresszív védekezést és jó energiát szeretnék látni a pályán – fogalmazott Milos Konakov, a Falco mestere.

 

A Falco-Kaposvár bajnoki meccsen 18 órakor dobják fel a labdát.    

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!