Pénteken és szombaton Budapesten rendezik a sportlövők első Európai Bajnokok Ligája versenyét, amelyen légpisztolyban és légpuskában is négy-négy válogatott méri össze tudását.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint egyszerre csak egy-egy versenyző lő a már megszokott 16 pontig tartó rendszerben, döntetlen esetén pedig a vegyes csapatok küzdelme dönti el a mérkőzés sorsát.
A magyar légpuskacsapatban Mészáros Eszter, Dénes Eszter, Péni István és Pekler Zalán kapott helyet, míg a pisztolyosoknál Major Veronika, Fábián Sára Ráhel, Tátrai-Fejes Miklós és Rédecsi Máté lesz érdekelt. A magyar válogatott csapatai az olaszokkal kezdenek, mellettük a németek, a szerbek és a norvégok vesznek részt a viadalon.
Pénteken az elődöntőkre, szombaton pedig az éremcsatákra kerül sor a Hotel Mercure Budapest Castle Hill szállodában, a program pedig mindkét nap reggel 9 órakor kezdődik.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!