George Russell a brazíliai időmérő első szakaszában tartotta fel az Alpine-nál versenyző Pierre Gaslyt a bokszkijáratnál, amit követően a sportfelügyelők azonnal jelezték, vizsgálni fogják az esetet.

A kvalifikáción a hatodik helyet megszerző versenyzőt végül két rajthelyes büntetéssel sújtották, aminek következtében a nyolcadik rajkockából rugaszkodhat el a vasárnap közép-európai idő szerint 18 órakor kezdődő futamon. A hatodik pozícióba Lando Norris, míg a hetedikbe Carlos Sainz Jr. lépett előre.

A mercedesesen kívül Gaslyt, Esteban Ocont, illetve Lance Strollt is vizsgálták, előbbi kettő a gyanú szerint Russellhez hasonló szabálysértést követett el, míg utóbbi a feltartás elkerülése érdekében volt lassabb az előzetesen meghatározott köridőnél. Míg az Alpine-pilótákat bűnösnek találták a sportfelügyelők, és a mercedesesével megegyező hátrasorolást osztottak ki nekik, az Aston Martin kanadai versenyzőjét felmentették, így megtarthatja idénybeli eddigi legjobb rajtpozícióját.

Ocon a tizenkettedik, Gasly a tizenharmadik helyre kvalifikálta magát, a büntetés értelmében előbbi a tizennegyedik, utóbbi a tizenötödik pozícióba esett hátra. A tizenkettedik rajtkockát Kevin Magnussen, a tizenharmadikat Alexander Albon örökölte meg.

SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ, RAJTSORREND
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda
2. Charles Leclerc monacói Ferrari
3. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes
4. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes
5. Lewis Hamilton brit Mercedes
6. Lando Norris brit McLaren-Mercedes
7. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari
8. George Russell*  brit Mercedes
9. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda
10. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes
11. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari
12. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari
13. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes
14.  Esteban Ocon* francia Alpine-Renault
15. Pierre Gasly* francia Alpine-Renault
16. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda
17. Daniel Ricciardo ausztrál AlphaTauri-Honda
18. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari
19. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes
20. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari
*: két rajthelyes büntetést kapott

 

NOVEMBER 4., SZOMBAT
Sprintidőmérő: 15.00–15.44
Sprint: 19.30–20.30
NOVEMBER 5., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 305.879 km) rajtja: 18.00

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!