A Vas Vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban az utolsó előtti őszi játéknapot rendezték meg, a 14. játéknap pedig több izgalmas meccset is hozott, de nem ott, ahol előzetesen vártuk.
A vártnál nehezebben, egy hajrában szerzett góllal tudta begyűjteni a 3 pontot az újonc ellen a Király SE gárdája.
Előzetesen a forduló rangadójának indult, ám végül sima vendég sikert hozott a forduló előtt még második helyen álló Sárvár, valamint a listavezető Haladás összecsapása.
A zöld-fehérek sikere után elégedetten nyilatkozott a listavezető szombathelyi fiatalok trénere.
Szoros első félidőt hozott a Táplán és a Celldömölk derbije, ám a második etapban megrázta magát a vendég alakulat, és végül begyűjtötte a 3 pontot.
Már az első játékrészben elintézte a sereghajtót a Szarvaskend, ám a második félidőben elkényelmesedve játszottak, így a bükiek két szépítő találatot is bevittek, de a pontszerzésre már nem volt reális esélyük.
Hiába vezetett, végül pont nélkül maradt a Körmend együttese, a Vasvár pedig saját közönsége előtt maradt alul a Csepreggel szemben.
Egészen az utolsó 15 percig szorosan alakult a Szentgotthárd és a Rábapaty találkozója, ám a hazaiak támadója egy mesterhármassal jelentkezett a találkozó hajrájában, így végül a házigazda örülhetett a 3 pontnak.
Mindkét félidőben 2-2 gólt szerzett, így megérdemelten tartotta otthon a bajnoki pontokat a Vép csapata az újonc Nádasd ellen.
TABELLA
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!