Unaloműző, majd hobbi, később pedig nélkülözhetetlen sportág. A darts világbajnokság az egyik legnézettebb közvetítéssé vált a televíziók történetében. Holott a kocsmasportok királynőjeként is emlegetett játék kezdetben nem mozgatta meg annyira a nézőket. A marketingesek azonban óriásit húztak, hogy a karácsonyi időszakra tették a legrangosabb PDC-erőpróbát, ami azóta is vonzza a nézőket.

Nemcsak nézni, hanem űzni is egyre többen kezdik hazánkban is, kiemelt figyelemre lehet számítani idén is. Nem kell sokat várni a pikáns erőpróbára, hiszen december 15-én a selejtezőkörökkel elstartol a PDC világbajnokság, amelynek ezúttal is az Alexandra Palace ad otthont. A világranglista legjobbjai mellé a szabadkártyások csatlakoznak, hogy január elejéig eldöntsék: ki a világbajnok?

Többen is joggal pályáznak erre a címre. Vegyük például Michael Smith-t, aki szeretné megvédeni elsőségét. Kevesen léphetnek a rekordbajnok Phil ‘The Power’ Taylor örökébe, aki 14 PDC-címet tud magáénak. Léphet feléje azonban a már 3 vb-címmel rendelkező holland Michael van Gerwen is. Két elsőséggel Peter Wright és Gary Anderson áll, ők is beleszólhatnak a versenyfutásba.

Változás lesz viszont a táblát illetően, amely borítani fogja a hagyományokat. A rendezvény fő támogatója idén a Paddy Power ír fogadóiroda lesz. A sajtótájékoztatójukon viszont bejelentették, hogy érdekes újítással rukkoltak ki. A Winmau által gyártott dartstáblákon a tripla 20-as mező ezúttal nem piros lesz szakítva a korábbi hagyományokkal, hanem zöld színben pompázik majd.

Állítólag tudományos okból döntöttek így, kimutatások szerint a zöld-szín az ember vizuális spektrumának a középpontja. Ennek köszönhetőhen a zöld szín jobban segít célozni a pirossal ellentétben és a szem fáradásának csökkenésében is segítség lehet. Érdekességnek nem rossz, kérdés, hogy a játékosokat mennyire fogja zavarni ez az újítás?! December 15-től kiderül.

Jelenlegi ranglista:
(1.) Michael Smith
(2.) Michael van Gerwen
(3.) Luke Humphries
(4.) Peter Wright
(5.) Gerwyn Price
(6.) Nathan Aspinall
(7.) Danny Noppert
(8.) Rob Cross
(9.) Jonny Clayton
(10.) Damon Heta

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!