17:00 – Török edzőtábor után, szombathelyi főpróba előtt

Remek körülmények között készült tíz napot a törökországi Sidében., vasárnap pedig már itthon játssza a bajnoki rajt előtti utolsó edzőmeccsét Szombathelyi Haladás.

0
65

A vasi zöld-fehérek múlt hétfőtől e hét szerdáig készültek a Földközi-tenger partján fekvő Sidében. Törökországban két felkészülési meccset is vívtak, az üzbég első osztályú Bunyodkortól 2-1-re kikaptak, a szintén első ligás, észak-macedón Shkupival 0-0-ra végeztek. A játékosok nem unatkoztak, napi két edzést vezényelt számukra Aleksandar Jovic vezetőedző.

– A reggelit követően a konditeremben erősítettünk, majd átmentünk az edzőpályák egyikére, amelyek mindössze öt percre feküdtek a hotelunktól – mondta a klub hivatalos honlapjának nyilatkozó Szakály Attila, a vasiak 31 éves középpályása.

– A délelőtti edzést követően megebédeltünk, aztán kis pihenő után három óra felé következett a második edzés. Ezután még – aki akart – masszíroztatott, vacsoráztunk és irány az ágy. Fárasztó napok vannak mögöttünk – dehát ezért is mentünk ki, hogy tavasszal ne legyenek fizikális gondjaink – és biztos vagyok abban, hogy nem is lesznek. Többször voltam már télen edzőtáborozni, emlékszem, Törökországban anno a Halival jártam először. A mostani pályafutásom egyik legkeményebb alapozása volt. Persze a fizikai erőnlét megszerzése mellett sok volt a labdás feladat is, gyakoroltuk a labdakihozatalt, a középpályás játékot, a befejezéseket a támadóharmadban – és még sokmindent. A körülmények abszolút ideálisak voltak, rendre 10-15 Celsius fok között volt az időjárás, a hotelhoz tartozó edzőpályák kifogástalan állapotúak. Két jó, technikailag képzett csapat ellen vívtunk felkészülési mérkőzés – mindkét első osztályú gárdával partiban voltunk, stabilan futballoztunk. Tétmeccsen szerintem le is győznénk őket. Hogy mivel töltöttük az időnket két edzés között? Leginkább pihentünk, de olykor összeültünk kávézni, beszélgetni, akadt, aki telefonon filmeket nézett, más olvasott. Egy ilyen tábor csapatépítés szempontjából is jó, méginkább összehozza a csapatot – tette hozzá a rutinos középpályás.

– Ami a jövő vasárnap kezdődő tavaszi szezont illeti, nem akarok jósolgatni, de az előny, hogy az első tíz bajnokinkból kilencet itthon játszunk – folytatta Szakály. – Fontos a jó rajt, a nyitányon a Csákvárt mindenképpen le kell győzni. Ennél távolabb felesleges nézni.

A törökországi edzőtábort követően a Szombathelyi Haladás vasárnap már újra hazai pályán szerepel. A zöld-fehérek a hét utolsó napján 14 órakor az Illés Akadémia hibrid pályáján – a női akadémia melletti pálya – a 16 csapatos osztrák másodosztály 11. helyén álló Flyeralarm Admira Wackerrel csapnak össze.

Jövő vasárnap, február 4-én 17 órakor pedig a tavaszi rajton már az Aqvital FC Csákvár együttese érkezik a Haladás Sportkomplexumba.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here