Már a találkozó első percétől kezdve Vida Gergő csapata ráerőltette akaratát a vendégekre, akik nem igazán találták a szombathelyi védekezés ellenszerét.
A túloldalon könnyedén lőtték a gólokat Pődör Rebekáék, így már a 10. percben 7-3 állt ez eredményjelzőn. A folytatásban rövid idő alatt zsinórban négyszer is betaláltak a szombathelyi lányok, 14-5-nél nem várhatott tovább az időkéréssel a gárdonyiak edzője. Hiába, Csatlós védései után Kazai góljával már 10 gólra duzzadt a két csapat közötti különbség. Rendesen megszórta az SZKKA az első félidőben a vendégeket, a 80%-os helyzetkihasználás mellé 43%-os hatékonyságú kapusteljesítmény párosult, így a szünetben már 12 találat volt a hazai előny – tudósított a klub hivatalos honlapja.
A lényegi dolgok tehát az első harminc percben eldőltek. Magabiztos játékkal őrizte kiharcolt előnyét és helyenként látványos akciókkal szolgálta ki lelkes közönségét az SZKKA. A hajrában az ifjúsági korú fiatalok is megkapták a lehetőséget a bizonyításra. A tehetségek éltek is a bizalommal és további pozitívum, hogy minden nevezett vasi játékos betalált az ellenfél kapujába.
A szombathelyi női kézilabda drukkereinek természetesen szombaton is jó volt a hangulata, a csapat mindent megtett az újabb sikerért, a szurkolók pedig hálásak voltak a győzelemért.
Szombathelyi KKA – Gárdony-Pázmánd NKK 35-22 (20-8)
NB I/B 17. forduló, Haladás Sportkomplexum, 400 néző
SZKKA: Csatlós – Kazai 5, Pődör B. 3, Szmolek 5, Szeberényi 1, Kulcsár 3, Pálffy 3 Csere: Christe – Pődör R. 6, Varga N. 1, Balogh P. 2, Gönczöl 3, Horváth A. 1, Böhm 1, Hornyák 1 Vezetőedző: Vida Gergő
Az NB I/B élmezőnye: 1. SZKKA 34, 2. Esztergomi Vitézek 28, 3. Érd 28, 4. Komárom 25…11. Szigetszentmiklós 13…15. Gárdony-Pázmánd NKK 8, 16. Szeged 6 pont.
Az SZKKA legközelebb február 17-én gyarapíthatja tovább bajnoki pontjait, akkor a Szigetszentmiklós látogat a vasi megyeszékhelyre.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!