A nyáron átalakult kerettel az NB II-nek nekifutó Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület csapatának nem sikerült túl jól az alapszakasz. Bár a téli időszakra már mutatott játékban hatalmasat léptek előre, nem sikerült megszerezni első bajnoki győzelmüket. Ennek megfelelően a SzoESE az alsóházba került és a rájátszásban kellene kivívni a minél előkelőbb helyezést.

A röplabda szövetség döntése alapján a nyugati csoport 3-8. helyezettje egymás ellen – körmérkőzéses formában – játssza le találkozóit. Elsőként egy érdi túra várt Bodzer Attila együttesére, amelynek a hosszú út mellett a tartalékos összeállítás is nehezítő körülmény volt. A Delta RSE az alapszakasz során kétszer is legyőzte a vasi alakulatot, így ezúttal is Ők számítottak esélyesnek.

Ennek megfelelően kezdték a találkozót is: magabiztos nyitásfogadás és kőkemény ütésekkel gyorsan lépéselőnybe kerültek a szett során. A szombathelyiek szekere csak döcögött, így negyedóra alatt már a lélektanilag fontos első játszma az érdiek zsebében volt. A folytatásban már a szebbik arcát mutatta a vasi együttes és felvették a játék ritmusát is.

Helyenként szép játékkal rukkoltak ki, a szettek hajrájában viszont ismét leblokkoltak a szombathelyiek. Hiába küzdött nagyot a második és harmadik felvonásban is a SzoESE, ezúttal sem sikerült megtörni a rossz szériát. A Delta RSE érvényesítette akartát és a hazai közönségből erőt merítve 3-0-ra nyerte meg az első fordulóban rendezett összecsapást.

Delta RSE – SzoESE 3-0 (10, 19, 19)

SzoESE: Imre Z., Horváth K., Gábriel R., Dóka V., Szalai Cs., Donáczi K.
Libero: Fatér V.
Csere: Tauker S.
Vezetőedző: Bodzer Attila

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!