A hétvégén zárul az élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakasza, amely még sosem volt ennyire kiegyensúlyozott és nyílt, mint idén. Bár az első három hely kérdése eldőlt, sok még a kérdőjel. Többek között az is, hogy kik férhetnek a felsőházi mezőnyhöz és kik kényszerülnek az alsóágon csatázni az NB I-es tagság megőrzésének, meghosszabbításának reményében.

A Magyar Kupa küzdelmeitől már elköszönt az Egis Körmend együttese, amelynek tavasszal volt egy jobb periódusa, azonban az elmúlt hetek során nem sok babér termett számukra. Ennek is köszönhető, hogy még mindig bizonytalan, hogy Kocsis Tamás alakulata hol zárja az alapszakaszt. A szurkolók és a játékosok reményei szerint sikerülhet a legjobb nyolc közé jutni.

Ez viszont nagyon sok összetevős egyenlet lesz, hiszen a Baranya vármegyeiek otthonában kellene csodát tenni. A Péccsel azonos mutatóval (11 győzelem és 14 vereség) rendelkező körmendiek ráadásul rosszabb kosáraránnyal bírnak. A mezőny sűrűségét jól mutatja, hogy három kiadó helyre reálisan még öt-hat csapat pályázhat. Sok függ a pályákon elért eredményektől is, hogy k hol végez.

A 26. forduló legpikánsabb derbijének épp a Pécs-Körmend ígérkezik, hiszen nehéz elképzelni azt, hogy mindkét gárda ott legyen a legjobb nyolcban. A győztes biztosan ott lesz a felsőházban, a vesztes pedig várhatóan az alsóágra kerül. Nagy a fogadkozás a Rába-parti alakulatnál, hogy feledtetni szeretnék az elmúlt hetek történéseit. Erre meg is lesz a lehetőség: itt és most!

NKA Universitas Pécs – Egis Körmend
2024. március 30. (szombat) – 18:00
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia – Fűzy Ákos Centerpálya

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!