A korábbi ferencvárosi válogatott futballista, Lipcsei Péter vezette soroksári együttes 34 ponttal a bajnoki tabella 7. helyén áll. A sárga-feketék tavasszal négy hazai meccsükből hármat megnyertek – BVSC 2-1, Kozármisleny 2-1, Tiszakécske 1-0 – egyszer, az Ajka ellen 3-1-re kikaptak.

A Sori a legutóbbi fordulóban 4-1-re alulmaradt a Budapest Honvéd vendégeként. A soroksári alakulatban szerepel két korábbi Haladás-futballista, Sipos Zoltán és Dragóner Filip is. Szintén Soroksáron játszik többek között az NB I-es múlttal rendelkező Holczer Ádám, Vass Ádám, Katona Máté, Vági András, Króner Martin és Korozmán Kevin is. A 23. kerületiek legeredményesebb játékosa hat góljával Lovrencsics Balázs. A két csapat őszi, szombathelyi mérkőzést a Haladás Pintér Filip és Simut Mario góljával 2-1-re nyerte.

A Haladás jelenleg abszolút 50%-os mérleggel, 8-8 győzelemmel és verséggel, valamint 9 döntetlennel, 33 ponttal a 11.helyen áll, de egy esetleges bravúrral több helyet is előre ugorhat a tabellán.

Ugyanakkor Aleksandar Jovic vezetőedző dolgát nehezíti, hogy Soroksáron nem számíthat a győriek ellen kiállított Rácz Barnabásra, rajta kívül a középpályáról hiányzik a kisalföldiek ellen ötödik sárga lapját begyűjtő Szakály Attila és Erdei Carlo is.

A meccset ÉLŐben közvetítjük!

JEGYINFÓK

A belépő 1200 forintba kerül, a diák,- és nyugdíjas jegy pedig 700 forint, 7 éves kor alatt ingyenes a belépés.

A Szamosi Mihály sporttelep címe: 1239 Budapest, Haraszti út 26.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!