Nehéz, de nem reménytelen volt a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület helyzete. A MEFOB nyugati csoportjában érdekelt vasi alakulat az alapszakasz során meglepetéssel és botlással tarkított útjának végén nagy örömben lett része. Kéri Péter tanítványai mindent egy lapra feltéve játszottak az elmúlt hetekben ennek eredményeként pedig ott lesznek a rájátszásban.

A hatékony védekezéssel a csoport második legkevesebb pontját kapó együttes az utolsó két találkozóját megnyerte, de még így sem volt biztos helyük a legjobb négy között. Szükség volt arra is, hogy közvetlen riválisa – az ELTE-BEAC – mindenképpen veszítsen utolsó találkozóin. Zsinórban bukott két derbi után is ott volt még a fővárosiak előtt a lehetőség, hogy kiüssék vasi riválisukat.

Azonban a listavezető PTE-PEAC nagy falatnak bizonyult és a kosárarány is a szombathelyieknek kedvezett, így a huszáros hajrának eredményeként a pécsiek, a mosonmagyaróváriak és a Közgáz mögött végeztek a negyedik helyen. Ezzel már biztossá vált az is, hogy a keleti első helyezettel fognak találkozni a negyeddöntőben, ahol a tét a Final Four részvétel lesz.

A másik csoportban az érintett négy együttes jobban kiemelkedett a mezőnyből és kevés meglepetés eredmény született. Csak az egymás elleni eredények döntötték el a pontos helyezések sorrendjét. A Miskolci Egyetem a lejátszott 18 mérkőzéséből 17-et megnyertek, ráadásul legutóbbi 12 derbijét kivétel nélkül bezsebelte. Nem lesz tehát könnyű helyzetben a SzoESE.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!