Már az ötödik fordulóját rendezték a férfi élvonalbeli kosárlabda bajnokságban alsóházi rájátszásának. Szombat este az Egis Körmend idegenben próbálta gyarapítani pontjai számát. Ezúttal a polyoutban még nyeretlen Oroszlány otthonába látogattak Kocsis Tamás tanítványai a győzelem reményében. Nem volt azonban könnyű dolguk, hiszen sérülések tizedelik a keretet.

Durázi ezúttal sem lépett pályára, mégis nagy elánnal esett ellenfelének a vendég gárda. Bár nem volt kellően pontos a vasi gárda, így a hazai gárda hamar átvette az irányítást és a kezdeményezést. Gholston és Riddley remek estét fogtak ki, nemcsak pontszerzés téren, hanem előkészítőként is extrát nyújtottak. A Körmend csak a második negyedben talált magára, ekkor viszont kiváló érzékkel szerezték pontjaikat. Ennek köszönhetően fordítottak is az álláson.

Úgy tűnt, hogy sikerül felőrölni a hazaiak védekezését és növelni tudja a különbséget a vasi együttes. Hiába, mert a Lions légiós különítménye újult erőre kapott és a palánk alatt keményebbek voltak. A lepattanók rendre oroszlányi kézbe hullott, így több második szándékú kosarat szereztek. Nyílt csata kezdődött az utolsó negyedben, mindkét gárda nagyon szerette volna megszerezni a győzelemért járó bajnoki pontokat.

Djogo kosaraival tartotta magát a Körmend, ekkor már nem sikerült a fordítás, ráadásul a lehető legrosszabbkor jött az MVM 5-0-ás rohama, amivel lélektani előnyre is szert tett a házigazda. Az utolsó percekre már nem ültek a körmendi dobások, ellenben a hazaiak támadási rendre pontosan érték véget. Hiába játszott jól ezen az estén a vasi alakulat, védekezése a kritikus pillanatokban dőlt össze, így idegenben szenvedett vereséget a Kocsis legénység.

MVM-OSE Lions – Egis Körmend 101-90 (24-21, 25-31, 24-18, 28-20)

Körmend: Takács 14/6, Morgan 22/3, Ferencz -, Konate 13/3, Tolbert 17.
Csere: Djogo 23/6, Herczeg 1, Kiss -, Doktor -, Schmera -.
Vezetőedző: Kocsis Tamás

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!