A Bajnokok Ligája negyeddöntő első párharcaira kedd este került sor. Mindkét párosítás érdekes mérkőzést hozott, az egyik legjobban várt ütközetben azonban meglepően sima győzelem született. Lássuk, mi történt tegnap este.

Juventus 0:3 Real Madrid (Ronaldo 3′ 64′, Marcelo 72′)
Az elmúlt években többször is összefutott egymással a két együttes, hol döntőben, hol a kiesés szakaszban ütköztek meg. A mérkőzés eleje rögtön egy meglepetéssel indult, a híresen erős hazai védelem már a 3. percben kapitulált, Ronaldo érkezett remekül az ötösre Isco beadására és jobb külsővel a kapuba továbbította a játékszert.

Ezután igyekezett átvenni a mérkőzés irányítását a Juventus, akiknek akadt bőven lehetőségük a gólszerzésre, azonban hol pontatlanok voltak, hol Keylor Navas védett emberfelettit.

Eközben természetesen a Real Madrid is aktívan ténykedett, Toni Kroos mintegy 20 méterről lőtt zúgó kapufát. Az első játékrész krónikájához hozzátartozik, hogy Paulo Dybala sárga lapot kapott egy, a tizenhatoson belül elkövetett műesésért, de egy másik esetben sem a Juventusnak kedvezett a játékvezető ítélete, Casemiro ugyanis a kezét használva mentett a büntetőterületen belül.

A második etapra aztán támadó szellemben érkezett ki a Juve, de gólt megint a madridiak szereztek, Buffon és Chiellini ügyetlenkedett hátul, aminek következtében labdát vesztettek a zebrák, Vazquez lövését még hárítani tudta a rutinos hálóőr, de Carvajal visszaemelt labdáját Ronaldo szenzációs mozdulattal a hálóba ollózta.

Sokaknak lehet ismerős Tsubasa kapitány legendás mozdulata. Ronaldo megmozdulása sokakat emlékeztetett a mesére.

UNBELIEVABLE 😲 what a goal by @cristiano 🔥🔥🙌🏽🙌🏽 #ronaldo

Football Soccer Futbol (@bestoffootball) által megosztott bejegyzés,

A mérkőzés, és a párharc aztán a 66. percben dőlt el, mivel Dybala megkapta második sárgáját, így az argentinnak idő előtt kellett elhagynia az Allianz Stadion gyepét.

Ezután megérezve a vér szagot tovább támadott a Real Madrid, és egy szép összjáték végén Marcelo, a kapust is átemelve juttatta a labdát a hazai kapuba, kialakítva ezzel a 0:3-as végeredményt.

A találkozó hajrájában akadt még lehetősége a hazai gárdának is, ismét Higuain veszélyeztetett, de Ronaldonak is volt lehetősége megszerezni 3. találatát a mérkőzésen, ám 5 méterről csúnyán fölé durrantott.

Sevilla 1:2 Bayern München (Sarabia 31′ ill. J. Navas öngól 37′, Thiago 68′)
A Sevilla már többször is bebizonyította a szezon során, hogy képes meglepetéseket okozni. Az andalúziai gárda a hétvégén már 2:0-ra is vezetett a Barcelona ellen a bajnokságban, ám akkor az utolsó két percben nem koncentráltak eléggé és a katalánok egyenlíteni tudtak. Hasonlóan kezdődött számukra találkozó, nagyobbnál nagyobb helyzetek alakultak ki a bajor kapu előtt, és a 31. percben sikerült is betalálniuk Ulreich kapujába.

Nem tartott azonban sokáig a hazai öröm, a Vidal helyére csereként beálló James Rodriguez tette ki a labdát a bal szélre Riberyhez, aki egyből középre adott, és egy védőről a kapuba pattant a labdája.

Szerencsés góllal egyenlített tehát a Bayern, akik ezután igyekeztek átvenni a játék, és a mérkőzés irányítását.

A szerencse ezúttal a vendég csapat mellé állt. Forrás: www.si.com

A második félidő közepén aztán érkezett az újabb sevillai gól, csak éppen megint a rossz kapuba, Ribery beadását Thiago Alcantara fejelte volna keresztbe a kapu előtt, és a lefejelt labda ismét szerencsésen pattant egy védőről. Jegyezzük meg, hogy hivatalosan Thiagonak adták a találatot, de visszanézve látható, hogy fejese talán kapura sem ment volna, ha nem pattan meg egy hazai lábon.

A gól után igyekezett gőzerővel támadni a Sevilla, Luis Muriel is beállt a hajrára, de több gól nem született, így a németek kedvező helyzetből várhatják a második mérkőzést, hazai pályán.

 

A mai nap folyamán a maradék négy csapat is megmutatja magát a Bajnokok Ligája negyeddöntőiben. A Barcelona – AS Roma összecsapást az M4 Sport, míg a Liverpool – Manchester City angol párharcot a Sport 1 közvetíti majd, 20:45-től.

Főkép forrása: goal.com

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!