Az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság döntőjének két főszereplője a Falco és a Szolnoki Olaj KK volt. Érdekesség, de a szombathelyiek két, egymást követő évben is bejutottak a fináléba és hiába a sok sérülés, mégis az utolsó pillanatig versenyben voltak a sárga-feketék az aranyéremért.

A kosárlabda döntőre egyébként nemcsak a kosarasok, hanem szerkesztőségünk is komolyan készült és értékes nyereményekre tehettek szert az olvasók. Először Darrin Govens mezére lehetett jelentkezni, aki a Falco mellett már a magyar válogatott mérkőzésein is bizonyított. A felsőre több százan pályáztak. Csak úgy, mint a sárga-feketék csapatkapitányának mezére.

Ugyanis az utolsó hazai mérkőzésre stílusosak akartunk lenni és úgy véltük, hogy a kapitány meze valóban értékes nyeremény lesz. Így is történt. Néhány nap leforgása alatt közel 50.000 eléréssel és több száz résztvevővel sorsolhattunk, a szerencse pedig Sziklai Andreának kedvezett.

Az értékes felsőt a nyertes távollétében Pásti Vivien vette át szerkesztőségünk ügyvezetőjétől, Zámbó Adorjántól. A Falco bár vereséget szenvedett, de kiemelkedő szezont zárt és bár a bajnokság véget ért, hamarosan újabb nyereményekkel jelentkezünk. Érdemes lesz tehát folyamatosan követni oldalunkat.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!