Szinte minden kisgyermek álma, amikor a grundon rúgja a labdát, hogy egyszer majd a nagyok között a Haladás stadion gyepén lépjen pályára. Azonban a legtöbbnek csak ennyi jut belőle: álom. Nem úgy, mint Jancsó Andrásnak, aki gyerekkora óta labdarúgónak készült és rendkívül érdekes párhuzamokat lehet találni a saját és Juhász Roland pályafutása között.
A Vidi jelenlegi védője is más poszton kezdte karrierjét. Ráadásul védekező felfogása ellenére támadóként is kimagasló teljesítményre volt képes. A 22 esztendős szombathelyi játékos hozzá hasonló módon a pálya minden pontján megfordult, mégis úgy tűnik, hogy megvan az általa leginkább kedvelt posztja, ahol szeretne sok örömet okozni a szombathelyi szurkolóknak.
Mindig labdarúgónak készültél?
– Ahogy a legtöbb gyerek (nevet). Már ötéves korom óta rúgom a bőrt, az alapokat még a Lurkóban sajátítottam el és szépen végigjártam a szamárlétrát. Ha jól emlékszem 17 esztendősen kerültem fel a felnőttekhez, majd két kölcsönadást leszámítva végig a Haladást erősítettem. Ennél “szombathelyibb” nem is lehetnék.
Ha jól tudom nem csak a pályán alakult ki a kötődés a Halival!?
– Ez pontosan így van. Gyerekként édesapám vitt ki szinte minden mérkőzésre. Ezt úgy képzeld el, hogy a szomszédos városokba, mint Zalaegerszegre, Győrbe is elmentünk a csapattal. Már akkor teljesen elvarázsolt az a miliő, amibe csöppentünk. Igazi szurkolótábora van ennek a városnak, ezt pedig a nézőszámok is alátámasztanak. Eszméletlen jó érzés úgy játszani, hogy akkora hangorkánt okoznak a nézők, hogy a stadion is beleremeg.
Miért alakult úgy a pályafutásod, hogy egyszer támadó voltál, máskor belső védő?
– Magam sem tudom erre a választ. Gyerekként védőként kezdtem, majd védekező középpályás lettem. Ezen a poszton mutatkoztam be a felnőttek között még Artner Tamás keze alatt. Aztán a soproni kölcsönadáskor Supka Attila védőként számított rám. Csak úgy, mint Gyirmóton, ahol egy évet töltöttem. Mészöly Géza érkezésével aztán az egész pályát bejátszottam. Előfordult, hogy védőt játszottam, következő héten a Diósgyőr ellen támadóként szereztem gólt. Mégis az eredeti posztom – ahol jól érzem magam – az a középpálya. Leginkább a támadások megszűrése és az abból való ellenakciók építése a feladatom.
Elég fiatal vagy, így talán Te meg tudod magyarázni, miért tűnik el a mai labdarúgásból a klubhűség?
– El foglak keseríteni, mert nem tudom rá a választ. Ahogy említettem közel 18 éve focizom, leszámítva a másfél éves kölcsönidőszakot mindig a szombathelyiek sikeréért dolgoztam. Nekem ez a város az otthonom, a Haladás – beleértve a vezetőket, játékostársakat, a szurkolókat – az otthonom. Rendkívül különleges kapcsolat alakul ki egyes futballisták és a klub között – ezt nem is lehet igazán megmagyarázni. Beszéljenek a tények. Király Gábor, Halmosi Péter vagy a 16 éve zöld-fehér mezben focizó Schimmer Szabolcs biztosan többet tudnak erről a témáról.
Akkor a neveddel még hosszú ideig találkozhatunk, amikor csapatok összeállítását nézzük?
– Nagyon remélem, hiszen nekem ez az otthonom. Itt szeretném felépíteni magam, fejlődni, játszani és fix játékossá kinőni magam. Ha mindenképpen váltani kell, akkor csak külföld jöhet szóba. Azon a véleményen vagyok, hogy országon belüli csapatváltás nem lehet előrelépés. A Haladáshoz pedig ezer szállal kötődöm és tudom, hogy itt a helyem, ezért hosszabb távon képzelem el itt a jövőmet.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!
